Ma 2017. június 27., kedd, László napja van. Holnap Levente és Irén napja lesz.
Huntland
Arion kutyatáp
 
autodoc.hu

Vadászok

  • 10711 Regisztrált
  • 0 Ma
  • 0 Ezen a héten
  • Legutoljára: kuruczl

Ki van itt?

Oldalainkat 805 vendég böngészi

Média Partnereink



 
gun magazin

Segítsünk!

csillagszem alapítvány
Várjuk szponzorok, szervezetek,
magánszemélyek pénzadományait,
és egyéb tárgyi segítségét
Evolveo
Csizma Shop 1
Vadászati magazin Történetek Rosta László: Ellőtték a disznóimat…
Rosta László: Ellőtték a disznóimat… PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: Hírszerkesztő   
2017. április 26. szerda, 05:10
„Ellőtték a jobb karomat…” kezdődik a régi katonanóta, amit ötven évvel ezelőtt fiatal határőrként oly lelkesen fújtunk előbb a körmendi majd később Pesten a Kerepesi út környéki kiskocsmákban és egyéb becsületsüllyesztőkben.

Szerencsére a nótában említett malőr nem történt meg velem, de néhány hónappal ezelőtt tényleg ellőttek előlem valamit, vagy inkább valamiket, melyekre nagyon fájt a fogam. Tévedés ne essék, nem emberélet forgott kockán, pusztán egy nagyon óhajtott vaddisznó konda köszönhette sértetlenségét egy „jó szándékú” ellövésnek. Aki pedig ezt a merényletet elkövette nem volt más, mint fiam és vadásztársam Richárd. Mentségére szolgáljon, nemes szándéktól és egészséges vadászszenvedélytől fűtve eresztette el az ominózus lövést, ami vérmes reményeimet egy pillanat alatt foszlatta semmivé.
 

No, de lássuk mi is történt azon a szürke télvégi estén a Mura menti vadászterületünk egyik ígéretes szögletében.

Február derekát mutatta a naptár és vadásztársaságunk feje felett sötét fellegként tornyosult az őz suta-gida lelövési tervben tapasztalható elmaradás. A tagok többsége nem szeret őzet lőni, őszintén szólva mi sem lelkesedtünk a rosszul hangzó „tervteljesítési kötelezettség” iránt, de hát ez is a vadászattal együtt járó feladat, nem lehet kimaradni belőle. Kellő elszánással beírtunk az egyik körzetbe, ahol nagy eséllyel lehet őzekkel találkozni. Fiam felgallyazott a „gyóntatószéki” magaslesre, ami kényelmetlen szűkösségénél fogva ténylegesen jobban megfelelt volna a nevezetes templomi bútordarabnak, viszont minden irányba jó kilövés eshet róla. Jómagam vagy háromszáz méterre a túlsó patakparton álló magaslesen rendezkedtem be, ahonnan szemmel tudtam tartani a vízfolyás és a tölgyes közötti kopár szántást, ahonnan az őzek várhatók voltak.

Félórás csendes szemlélődés után mocorogni kezdett zsebemben a telefon:- öt őz megy feléd a patakparton!- sutyorogta fiam a vonal végén. A vállam fölött ekkor már én is láttam a bóklászó csapatot, amelynek minden tagja erősen az ő lese felé figyelgetett.

– Macska legyek, ha nem ez a ravasz „gyerek” hessegette felém az őzeket, gondolván vesződjön velük az öreg, selejtezzen kedvére! – morogtam magamban, de azért megpróbáltam fordulni a lesen, hogy egyáltalán lőirányba kerülhessek. Ez sikerült is, ám a patakmederből kinövő fűzfák sűrű ágai között ugyancsak bizonytalannak tűnt az eredményes lövés. Míg ide-oda hajladozva kerestem a megfelelő ablakot, fordult a szél és a kis rudli gyors szökelléssel tűnt el a sűrűsödő alkonyatban. Bosszúsan toporogtam a deszkákon, hibáztattam magam, hogy a gallyakon át miért nem próbáltam meg a lövést, végül arra jutottam, hogy jobb így, mint egy esetleges sebzés következményeit viselni.

Közben teljesen besötétedett, így az őzezésnek befellegzett. Figyelmemet most már az erdő és a patak közötti beszántott kukoricaföldre összpontosítottam, ahonnan disznó, róka és aranysakál egyaránt érkezhetett. Húszperces szorgalmas távcsövezés után fekete gombócokat pillantottam meg a kukorica szántáson.

– Disznók! – vágott belém az izgalom, és tovább figyeltem a mozgolódást. A hat süldőből álló konda lassan turkálva közeledett, majd úgy 120 méterre szétszóródva egy helyben kereste a vacsorát. Hezitáltam, várjam őket, vagy próbáljak rájuk menni, de miután újra elindultak a maradás mellett döntöttem. Lassan már 100 méteren belülre kerültek, de a céltávcsőben még csak sötét foltként mutatták magukat. A fegyverlámpára nem számíthattam, mivel az erdőből alattomosan előkúszó köd minden bizonnyal megbénította volna a fényt.

– A türelem disznót terem! – okoskodtam, és valóban néhány perc múlva már határozott kontúrú képet adott a céltávcső, én pedig az egyik keresztbeálló turkáló oldalára húztam a piros pontot, kibiztosítás, gyorsító, ujjam a ravaszra görbül – na most! és öblös dörrenés törte darabokra az alkonyat csendjét. – Igen, ez rendben is van, csakhogy nem én lőttem, hanem fiam szólatta meg Sauerét a döntő pillanatban. Kondám persze néhány ugrással az erdőben termett, én pedig lógó orral hallgattam egyre halkuló recsegésüket.

Miután felocsúdtam, első reakcióm csalódással keveredő mérgelődés volt, hiszen ha csak egy pillanatot kivár a fiú meglőhettem volna a disznót. Aztán lehiggadtam, végül is honnan tudhatta volna ő, hogy éppen célra tartok, és nyilván nyomós oka volt a zajongásra. Hamarosan lámpa fénye villant a „gyóntatószék” felől, és már berregett is a sokszor utált, de egyben nélkülözhetetlen mobil: – Gyere át, meglőttem egy babos disznót, itt van a sűrűben, egy másik meg előttem mozgolódik! – hallottam fiam kissé aggódónak tűnő hangját. Gyors pakolás után rohamléptekkel indultam a fény irányába, közben néhányszor csak az őrangyalom mentett meg a bakhátakon való orra bukástól.

Aztán ott álltunk a tölgyes fiatalos szélén, és tátott szájjal füleltünk a sötétbe remélve, hogy meghalljuk az esetlegesen oda menekült disznó mocorgását.

Miután csak a makulátlan csend válaszolt, rövid tipródás után megtaláltuk az elugrást, vér vagy vágott szőr azonban nem mutatkozott.

– A lövés után itt szaladt el alattam, és 20-30 méterre mögöttem bebújt a sűrűbe! – mutatta, miután továbbra se láttunk vért, az egyik váltófélén bebújtunk a rettenetes kökénybozótba. Jó érzékkel választottuk meg a lyukat, mivel elől haladva néhány lépés után a lámpa fénykörében az elejtő meglátta az első vércseppet. Innen már könnyű csapázás következett, a bokrokon egyre gyakrabban látható kenések mutatták az irányt. Aztán a pásztázó fénycsíkban megpillantottam egy sárga foltot, ami közelebb érve egy világos színű disznó alakját öltötte magára.

– Gyere, itt a babos disznód! – szóltam hátra másik irányban bóklászó fiamnak, aztán ott álltunk a „szőke”, fekete foltos 70 kiló körüli kan felett, „aki” már megbékélt a világgal. Remegő kézzel kerestem töretet, és őszinte meghatottsággal adtam át a boldog elejtőnek.

Az öröm percei után következett az igazi megpróbáltatás, mert a magát ugyancsak elhagyó kancsit át kellett vonszolnunk a valószínűtlenül sűrű és szúrós kökényesen. Többszöri próbálkozás után rájöttünk, hogy a rókaváltón csak egy ember fér el, így én a vadat markoló fiam derékszíjába kapaszkodva hátrafelé vonszoltam őket. Erőlködés közben váratlanul valami nagyon puhába léptem, amiről a lámpa fényénél kiderült, hogy egy őzbak maradványaival van dolgunk. A széttépett vadat nemcsak felfalták a támadók, hanem még barkás agancsáról is lerágták a bőrt, igazán alapos munkát végeztek. – Igazi sakálmunka! – állapítottuk meg rosszkedvűen, és igazolva láttuk félelmeinket ennek a leleményes ragadozónak a területünkön várható egyre gyakoribb kártevéseivel kapcsolatban.

Alaposan kimerülve végül csak kimásztunk a kökény-vadrózsa purgatóriumból, és a zsigerelés már felüdülésnek tűnt a sok erőlködés után. Munka közben azért csak megjegyeztem fiamnak, hogy bizony ellőtte a disznóimat, de ez így van jól, hiszen én el is hibázhattam volna a magamét, ez meg itt van mindkettőnk örömére.

A Mura túlsó partján hallgató horvát falu templomának toronyórája már elütötte az éjfélt, amikor az öreg Niva fiatalos lendülettel poroszkált a vadászház felé, büszkén cipelve terhét az est nem mindennapi eredményét, a babos vaddisznót.

Zalaegerszeg-Andráshida 2017. április 23.

Forrás: Vadászat.net / Rosta László

 

Cimkék: vaddisznó , vadászat , őz , konda , babos disznó
Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
 
Csizma Shop 1
 




Támogató parnereink:
magnum vadászbolt  huntland vadászbolt  demar vadászcsizmák, bakancsok, cipők  

Copyright 2007. Vadászmester Média Kft. - Vadász Magazin © - Készítette - JJmaxi Webdesign Studió - Minden jog fenntartva! - Vadászat - Vadászati Apróhirdetés - Vadászbolt - Vadászfegyver - Vadász Katalógus - Vadász Fotók - Vadászati Fórum