Muray Róbert kiállítása a keszthelyi vadászmúzeumbanJúlius 25-én, 16 órakor ünnepélyesen megnyitották Muray Róbert festőművész kiállítását a keszthelyi Helikon Vadászmúzeumban, mely több évdizedes életútjából közel ötven műalkotást mutat be. Az ámulatba ejtő képek alkotója interjút is adott rádiónknak, mely az Erdőzúgásban lesz hallható. "Semmiképp sem átlagos kiállítás ez nekem!" - mondta el a Szent Korona Rádiónak Muray Róbert festőművész, utalva arra, hogy a tavasszal létrehozott keszthelyi vadászmúzeumban jelen van a magyar vadászélet összes nagy emberének szelleme, s nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy itt is megtekinthetik képeit az érdeklődő vadászok, természetszeretők. Mondta mindezt úgy, hogy képeit már nem csak Magyarországon, de Európa-szerte ismerik, elismerik, sőt, Kanadában, és az Egyesült Államokban is járt kiállítási körúton. 1991-ban életmű kiállítást rendeztek alkotásaiból a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

Ez a kiállítás pedig egy újabb, számára különleges pont a 77 évet átölelő termékeny élet kronológiájában. Annak az embernek kronológiájában, ki természetvédő, ornitológus, vadász és festőművész. Ezen a júliusi napon ez utóbbi volt a legfontosabb, ami miatt a festmények, akvarellek előtt felsorakoztak a családtagok, a zöldruhás vadászok, barátok, s mindenki, aki kíváncsi volt erre a nagy eseményre.

A botra támaszkodó idős festő koránsem néz ki 77 évesnek, műveinek látványa pedig egyenesen lendületes alkotói szellemről árulkodnak, kimeríthetetlen fantáziáról, a természet oly magas szeretetéről, mely akarva, akaratlanul is felpezsdíti az emberi lelket.

A kiállítás megnyitóját a Zala Vadászkürt Együttes indította el, majd Czoma László kezdett ünnepi beszédébe, melyben éltette a neves művészt, végighaladt élete fontosabb állomásain, s elmondta Muray Róbert képeinek mindegyike külön jelentéssel bír, melybe azonban semmit sem szabad, és nem is érdemes belemagyarázni. Mindezek után még utoljára felharsantak a kürtök, s mindenki kedvére gyönyörködhetett a festményekben, melyek úgy lógtak a fehér falon, mintha megannyi kisebb nagyobb ablak lett volna, melynek túloldalán a gemenci bika bőgött, szalonkák szálltak, rókák koslattak.

A kiállítás megtekinthető a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeumának Kiállítási Csarnokában minden nap 9-től 18 óráig, egészen szeptember 15-ig.

Muray Róberttel készített interjúnk, valamint a megnyitón elhengzott beszédek egy része augusztus 8-án lesznek hallhatók 16 órától, az Erdőzúgás vadászmagazinban.

(Szent Korona Rádió - Gribek Dániel)