hubertlak4Immár hagyománnyá vált a hivatásos vadászok hubertlaki emlékhelyénél tartott ünnepség, valamint a Veszprém megyei vadászkamarai trófeaszemle. Az eseményekkel a hivatásos vadászok munkája előtt tisztelegnek.

A Bakonyerdő Zrt., a Verga Zrt., és a Veszprém Megyei Vadászkamara összefogásának eredménye a hivatásos vadászok hubertlaki emlékhelye, ahol a felállított kopjafánál évente egyszer összegyűlnek a vadászok.

A vaddal való gazdálkodás nagy szakértelmet kíván, ráadásul mindezt a természet törvényeivel összhangban kell végezni, hangsúlyozta Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója, amikor köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Úgy fogalmazott, hogy a rendezvénnyel azok előtt tisztelegnek, akik a szakmai munkát nap mint nap maradéktalanul elvégzik. A hivatásos vadászok a vadgazdálkodási tevékenység gerincét adják, jelezte Schumacher István, a Verga Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette, fontos feladat a vadállomány kordában tartása, úgy, hogy az ne menjen a minőség rovására.

A Veszprém megyei Vadászkamara hivatásos vadász alelnöke, Szekrényes Tamás – aki egyben Bakonyerdő Zrt. vezérigazgató-helyettese – arról beszélt, hogy régóta dédelgetett álom volt, hogy létrejöjjön egy ilyen kultikus hely. Kifejtette, a vadászati törvény módosításának köszönhetően a szakma elismertsége növekedett. Dr. Jánoska Ferenc, a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet docense a hely szelleméhez illő szakrális élményeiről beszélt.

Az esemény adták át a Hubertlaki Kereszt 2017 kitüntetést, amelyet idén Takács Károly (Bakonyerdő Zrt.), Süle Árpád (Somló-tája Vadásztársaság), és Károlyi Gábor (Verga Zrt.) vehettek át.

Az eseményt követően került sor a harmadik Veszprém megyei vadászkamarai trófeaszemlére, ahol a Bakony mind az öt nagyvadjának trófeáival találkozhattak az érdeklődők. Összesen 76 trófea volt látható, köztük ritkaságnak számító rendellenesek is.

Pap Gyula kamarai elnök gratulált az elmúlt években végzett szakmai munkához. Örömmel nyugtázta, hogy a rendezvény évről évre egyre nagyobb tömeget vonz. A rendezvényen jelen volt a megyei kormánymegbízott is. Takács Szabolcs jelezte, a trófeaszemle hiánypótló eseményként indult, amit a kedvező fogadtatás is jelez. A hivatásos vadászoknak jár az elismerés, az esemény még inkább elmélyíti a hivatástudatot.

Forrás: Veol