orvvadászok pusztították a vadállománytUkrajnában mintegy felére csökkent a vadállomány a kiterjedt orvvadászatnak köszönhetően A kiterjedt orvvadászat következtében mintegy felére csökkent Ukrajna vadállománya az ország 17 évvel ezelőtti függetlenné válása óta, egyes nagyvadaknak a 70 százalékát lőtték ki a lesipuskások. A törvényi szabályozás hiányosságainak következtében Ukrajnában tömeges jelenséggé vált az orvvadászat, amelynek folytán a vadászható állatok - szarvasok, őzek, vadkacsák és vadlibák - mennyisége mintegy 30-70 százalékkal csökkent. A medvék állománya a felére, a bölényeké a harmadára zsugorodott, de ugyanilyen katasztrofális a helyzet a halgazdálkodás terén is: az orvhalászok éves átlagban közel 200 ezer tonna édesvízi és tengeri halat fognak ki az ország területén - nyilatkozta Mikola Kosztrov, az Ukrán Állami Környezetvédelmi Felügyelőség vezetője a kijevi Deny című napilapnak.

A szakember szerint a természetvédelmi szolgálatok munkatársai évente több mint 111 ezer szabálysértőt - 11 ezer orvvadászt és közel 100 ezer orvhalászt - érnek tetten, de a vonatkozó törvények hiányosságai miatt csak az esetek egy-két százalékában szabnak ki büntetést. Volodimir Borejko, a Kijevi Környezetkultúra Központ elnevezésű civil szervezet igazgatója az újságnak elmondta, hogy az ukrán állam rendkívül hatástalan módon óvja a vad- és halállományt, nyolc éve még az önkéntes természetvédelmi ellenőri intézményt is megszüntették, jóllehet az orvvadászok és orvhalászok egyharmadát a társadalmi vad- és halvédelmi felügyelők fülelték le.
Az orvvadászatot és -halászatot, valamint az erre szolgáló eszközök előállítását és tartását szigorúbban büntető törvénymódosító javaslatot idén nyáron kellett volna megszavaznia az ukrán parlamentnek, de az illetékes bizottság bizonytalan időre elnapoltatta az elfogadását.

Forrás: MTI