tavaszi tőzike hóvirágNéhány évtizede még kedvelt nőnapi ajándéknak számított a tavasz első két hírnöke, az azóta védetté nyilvánított hóvirág és tavaszi tőzike. Az idei évben mind a két növény e napokban pompázik a legszebben.

Valóságos virágszőnyeg terül el lábunk előtt, miközben Lelkes András, a Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre társaságában a Lenti parkerdőt járjuk végig. A megye egyetlen tölgy-éger ártéri ligeterdője szemet gyönyörködtető látványt nyújt, a talajból ezerszám ütötték fel a fejüket a tavaszi időszak első virágos növényei.

- Ha szigorúan természetvédelmi szempontokat veszünk, akkor a lehető legrosszabbkor nyílnak - mondja fejcsóválva Lelkes András. - A nőnapot megelőző héten, ráadásul akkor, amikor a nevezetes nap a hét végére esik. Biztos, hogy lesznek olyanok, akik próbálkoznak majd a szedésével.

Lelkes András félti a tavaszi tőzikét,  amely így mutat szépen

A természetvédelmi szakember szerint az utóbbi egy évtizedben sokat javult a helyzet, ez egyrészt köszönhető a szabályozásnak is, hiszen mióta Magyarország uniós tagállam lett, már a hóvirág is védett, de az állampolgári fegyelemben is pozitív változások álltak be.
Egyre több a jogkövető magatartást tanúsító személy, aki valóban azért sétál ki a természetbe, hogy ott gyönyörködjön a virágpompában. Egyelőre mi sem látjuk a jelét annak, hogy járnák az erdőt virágszedők, de a természetvédelmi őr úgy véli, a magyar mentalitás nem hazudtolja meg önmagát, s lesznek olyanok, akik a tiltás ellenére is bepróbálkoznak.

- Zala megyében a hóvirágnak és a tavaszi tőzikének itt, a lenti parkerdőben van a legnagyobb állománya, de található belőlük másutt is a megyében - folytatta Lelkes András. -  Tornyiszentmiklós mellett, a Tormaföldéhez tartozó Centráléban, s a Kebele-patak mellett is.

Sorra járjuk végig az említett helyeket, mindenhol ugyanaz a látvány fogad bennünket. A tavasz első hírnökei mellett a kék csillagvirág is látható már. Lelkes András szerint nem véletlen, hiszen az elmúlt napok meleg időjárása pillanatokon belül előcsalogatja a virágos növényeket.

- Hóvirágot láttam már február végén is, de aztán a hideg miatt megtorpant a virágzás - folytatta. - A természet valóságos csodái ezek a növények, hihetetlen módon tudnak alkalmazkodni az időjáráshoz. Ha ilyen marad az idő, néhány héten belül kockás kotuliliom is lesz már az erdőkben, réteken.

Forrás: Zalai Hírlap