Elég a világhírű Adamson-házaspár esetére gondolni, akiket orvvadászok öltek meg Kenyában, hogy gondolkodóba essünk arról: mekkora pénzek, vagyis összeköttetések foroghatnak az ügyben? Néhány sörétnyom őrzi az emlékét ismerősöm autóján annak a rendkívül meggondolatlan tettének, hogy a napokban lassított egy, az országút mellett álló terepjáró közelében. Azt hitte a jámbor, hogy segítségre szoruló autósokról van szó - s csak későn vette észre a puskát a jóemberek kezében. Kik előbb az út mentén felbukkanó vadra, majd a lassító autóra lőttek, nem lévén szükségük tanúra.
Orv lövők voltak, persze, mert még a köznyelvben megszokott értelemben se nevezzük őket -vadászoknak, mivelhogy semmi közük hozzájuk.
Ismerősöm úgy látta jobbnak, ha nem tesz bejelentést a rendőrségen, hiszen ő egyedül, szemtanúk nélkül, amazok meg többen valának. (Pedig talán az emberölési kísérlet minősített esete is megállt volna a bíróság előtt, ha eljut odáig az ügy. Ha...) Nekünk pedig át kellett értékelnünk az úgynevezett orvvadászatról alkotott felfogásunkat - ha a véleményünket nem is.
Több hivatásos vadászt megkérdezve a dologról ugyanis már az szemet szúrt, hogy a kérdezettek jobbnak látták név nélkül (vagy még úgy sem) nyilatkozni. Ám szívesen megrajzolták a tipikus orvlövő portréját.
Aki a közhiedelemmel ellentétben, legalábbis az ország középső részein egyáltalán nem megélhetési orv, hanem szigorúan üzleti profitra megy, és nem is kicsire. Ez már csak a befektetés nagyságán is látszik, mivel többtízmillió forintos terepjárókból álló flottával, hajtócsapatokkal, figyelő- és szervező emberekkel, feldolgozó és értékesítő hálózattal rendelkezik.
A háttérben pedig a maga vagy üzlettársai étteremláncolata, esetleg külföldre vadhúst értékesítő hálózata áll, extraprofitra hangolva. Se adó, se vám, se engedélyköltség - utóbbi alatt értve a hús forgalmazásához szükséges engedélyeket, vagy a vadorzás szabályossá tételéhez szükséges engedélyeket. A vadászati tilalmi idők betartásáról, a vadászterületek határairól, a fegyverhasználati szabályokról, a vadak érdekeiről már ne is beszéljünk.
A vadállományban és a vadászterületekben okozott károk mellett a legnagyobb veszteség, bármilyen furcsa is, erkölcsi. Két okból is. Az általunk megkérdezett vadászok ugyanis arra panaszkodnak, hogy még a jószándékú kívülállók is egyenlőségjelet tesznek az orv- és a valódi vadászok közé. Holott az igazi vadász több időt, energiát és pénzt áldoz a vadállomány gondozására, etetésére, megfigyelésére, mint magára a vadászatra. Ellenben az orv nem törődik a szó szoros értelmében semmivel - csak lő.
A másik ok talán még súlyosabb. Egy-egy vadászterületen és az azt határoló településeken viszonylag hamar híre megy az eltitkolhatatlan mozgások és más adatok alapján, hogy kik garázdálkodnak, garázdálkodtatnak arrafelé. Ám hiába, ha rajtakapják az illető(ke)t engedély nélküli fegyvertartáson, számla nélküli vadhúson, a vadásztilalmak megsértésén - az elkobzott fegyvereket hamar pótolják, a pénzbüntetéseket gyorsan kifizetik, és megy minden tovább, mintha mi sem történt volna. Ez egyben az üzletben rejlő haszon nagyságáról is árulkodik.
Lehet, hogy ismerősöm jól tette, amiért nem tett feljelentést a sörétekért?

Forrás: Dunaújvárosi Hírlap

Önnek mi a véleménye? Mondja el a fórumban! Kapcsolódó fórum itt!