sok kárt okoznak a rókákAz állatmesék vörös bundás, ravasz hőse e szerepében kedves, de akiket rendszeresen látogat, nem kevés bosszúságot kénytelenek elviselni.
Sok vidéki panasz forrása mostanában a rókák kártétele. - Megfogták végre? Reggel hat felé többször is láttam, hogy erre jön a kert végében. Az uborkámban meg otthagyott egy csirkelábat és a szárnya végét - mondja Petriventén, az egyik ház baromfiudvarának kerítéséhez érve a szomszédból Kovács Lászlóné. - Szerencsére nálam még nem járt, de a faluban többen is vannak, akiknek jó pár tyúkja, csirkéje bánja a rókát - így Korcsmáros Györgyné, a másik szomszédasszony. A háziak éppen nem voltak otthon, de engedélyükkel, és Horváth Istvánnal, a Kisberkes Földtulajdonosi Vadásztársaság vadászmesterével bemehettünk, ahol megfogták a baromfiudvarok egyik fosztogatóját. Az utóbbi hetekben a megye minden részén, természetesen elsősorban a falvakban panaszkodnak a rendkívül elszaporodott rókákra. Ha rendszeresen bejárnak valahová, nem sok csirke marad a családnak.

A fiatal süldő róka, bármily ártatlanul néz, egy-két hét alatt elhordta a baromfiudvar felét.
- Idei alomból való, fiatal állat, nemrég kezdett önállóan vadászni, azért sétált bele ilyen gyorsan ebbe az élve fogó fémcsapdába. Tegnap tettük ide a baromfiudvarba a csapdát. Egy idősebb, tapasztaltabb példány valószínűleg elkerülte volna. A lakott területen tilos lőfegyvert használni, ezért szükséges a csapda. A vadásztársaságban társas vadászatokat is rendezünk rókára, mert az apróvad állományban is nagyon sok kárt tesznek. Most azonban, míg áll a gabona, fedett a terep, könnyen elbújik a róka, ezért nehéz a vadászata. Aratás után már más lesz a helyzet - magyarázza Horváth István vadászmester.
- Az utóbbi két hónap alatt több mint ötven tyúkot és csirkét vitt el tőlünk a róka. Állandóan nem őrködhet az ember, szóltunk a jegyzőségen is, segítsenek valahogy - említette gondjukat a zalaszántói Czibor József, akiknél ugyancsak csapdákat helyeztek ki, de beszélgetésünk idején náluk még eredménytelen volt a módszer. - A múlt héten tettük ki a két csapdát, tojást, elhullott tyúkot helyeztünk be csalétekként. A tyúk azonban eltűnt a csapdából, a róka meg sehol.
- Hogy mekkora a kárunk? A tyúkot, csirkét, családi szükségletre tartjuk, viszont a tojásból értékesítettünk. Több tízezer forintnyi baromfit vitt már el tőlünk a róka - mondta érdeklődésünkre felesége, Czibor Józsefné.
Czibor József Zalaszántón tojást tett az udvar végén lévő csapdába. Volt abban már elhullott tyúk is, de kilopta a róka, amelynek nem akadály a kerítés, és a háznál lévő kutyák.

Elsőre arra gondoltunk, talán a rossz, lyukas kerítés is közrejátszik e károkban, de a kerítés mindkét helyen ép volt. A vadászok is megerősítették, egy átlagos, ép kerítés nem jelent akadályt a róka számára, ellentétben a kutyával. A házőrző megtorpan egy ekkora akadály előtt, a vörös bundás azonban ugrik, mászik és átjut.
Nagyon gyakori mostanában a róka károkozása, a megye minden részéből érkeznek a szakhatósághoz is a panaszok, tudtuk meg Lázár Attilától, a Zala Megyei MGSZH vadászati osztályvezetőjétől.

- A fiatal süldő rókák ebben az időszakban kezdtek vadászni, és vonzza őket a baromfiudvar, ahol kis helyen, bőven akad táplálék. Az évnek ebben a részében egyébként mindig ez a helyzet. Az elmúlt évtized alatt azt is megfigyelhettük, hogy a rókák egyre beljebb szorulnak a lakott területek közelségébe. Sajnos biztonságos környezetté, biztos élelemszerző hellyé vált számukra a települések környéke, és ez a városok környékére is vonatkozik, ahol előszeretettel látogatják a kukákat is. Több helyről felhívtak a jegyzők a rókák kártételei miatt, Nagykanizsáról, Gelséről, Pakodról, Zalaegerszegről, és máshonnan is számos bejelentést kaptunk. A lőfegyver használata problémás lakott területek közelében, a csapdák közül pedig csak az élve fogót szabad használni. Ezeket a fiatal rókákat ügyesen meg lehet fogni vele. Csaléteknek jó a tyúktojás, vagy az elhullott baromfi - mondja az osztályvezető.
Idén tavasszal több, mint 4 ezerre tették a megyében előforduló rókákat, amelyek becsült száma hat éve folyamatosan növekvő tendenciát mutat.
Arra a kérdésre, hogy nálunk a rókának milyen természetes ellenségével lehet számolni, a szakember elmondta, nem sokkal. Elsősorban a faj egyedeit betegítő rühösség jöhet szóba, esetleg az aranysakál.

- Az aranysakál valamivel nagyobb, erősebb ragadozó, de csak a róka terület- és táplálék konkurense. Ha összeakadnak, elűzi a rókát. Utóbbi azonban nem menekül el messze, inkább közelebb húzódik a településekhez, ahová a rendkívül óvatos aranysakál nem meri követni. Mint megtudtuk, a megyében 30-50-re becsülik a sakálok számát, tavaly négyet lőttek a vadászok. A vadásztársaságok - a hivatásos vadászok megfigyelései alapján - évente felbecsülik a területükön előforduló vadfajok egyedszámát. Idén tavasszal valamivel több mint 4 ezerre becsülték a megyében élő rókákat. Az osztályvezető szerint azonban ennél sokkal több van belőlük, és a vadászok évente 2000-2200 rókát tudnak lőni. Arra a kérdésünkre, hogy a rókák számát mennyiben gyarapítja az évek óta folyó veszettség elleni immunizáció - sok hivatásos vadász szerint is ez a túlszaporodás egyik oka -, a vadászati hatóság vezetője elmondta, az immunizációra szükség van. Humán egészségügyi szempontból is nagyon fontos a veszettség elleni védekezés.
Ne maradjon nyitva az a kérdés sem, mi is lesz a csapdával megfogott rókákkal? Az egyik hivatásos vadász sejtelmesen így válaszolt: Kiviszem a faluból és kiengedem - az örök vadászmezőkre.

Róka helyett macska
Több településen érdeklődtünk az ebben az időszakban gyakori csapdázások eredményeiről. Nagy számokról nem beszélhetünk. Ormándlakra például hetet is rendeltek és telepítettek, de a hét eleji érdeklődésünkig rókára nem csapódott le a ketrec ajtaja, macskát viszont fogtak helyette. Az sem volt ritka, hogy a csalétek eltűnt, ami azt mutatja, türelem és szakértelem kell a vörös bundás megfogásához, amely nem csak a mesében ravasz. 

Szerintem
Olyan bájosan, ártatlanul nézeget a ketrecből ez a kis róka, mint a ma született..., de ne hagyjuk beteljesedni a képzavart. Milyen kép is él róla az emberekben? A városlakók többsége inkább csak a mesére hagyatkozhat, nekik a Vuk jön be, Karak tanítványa. Nekem is. Miért voltál ilyen hülye, kis barátom? Téged biztos nem ő tanított. Ez jutott eszembe elsőre, amikor megláttam. A tyúkok, csirkék viszont sok családnak fontos anyagi kiegészítést jelentenek. Így aztán a komával szemben senki sem közömbös, valamilyen érzelmet ébreszt az emberben. Még akkor is, ha néha gondoskodni kell az egyensúlyról rókaügyben.

Forrás: Zalai Hírlap