szilágyi erdei iskola avatásAz Európai Uniós pályázatnak köszönhetően egy új épülettel egészült ki a Sziágyi Erdei Iskola, mely így még felkészültebben várhatja az erdőbe érkező diákokat.
2010 őszén, az Európai Unió több mint 75 millió forintos támogatásának köszönhetően a 250 négyzetméteres új komplexum megépülése mellett, többek között 35 db kerékpár, bútorzat és oktatási segédanyagok beszerzése, korszerű fűtésrendszer kialakítása, illetve a fogyatékkal élők számára fizikai akadálymentesítés, kontrasztos táblák kihelyezése valósult meg.

A ”Madárlátta suli Sziágyon” megnevezésű program keretében készült új épületet Barkóczi István vezérigazgató, valamint az iskolát másfél évtizede megálmodó Horváth József, a volt Lábodi Erdészet igazgatója adta át Horváth Mihálynak, a Lábodi vadászerdészet igazgatójának – és természetesen a fiataloknak.

A nyílt nappal egybekötött projektzáró rendezvényen beszédet mondott Barkóczi István, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója, Szakáné Burányi Mária, pályázati referens, valamint bemutatta az új épületet Fekecs Lajos, műszaki osztályvezető. Az avatáson részt vett Witzmann Mihály, a Somogy Megyei Önkormányzat alelnöke, Ormos Balázs, az OEE főtitkára, az Erdészeti Erdei Iskolák Szakosztály elnöke, a környék polgármesterei, a környező iskolák pedagógusai és a sajtó képviselői.

Az ünnepélyes szalag-átvágást követően a jelen lévő felső tagozatosok felpattantak a vadonatúj kerékpárokra, míg az alsósok a sajtó képviselőinek a jelenlétében bemutató foglalkozáson vettek részt.  A SEFAG Zrt. és Lábod Község Önkormányzatának összefogásával 1995 óta működik a rinyabesenyői erdő mélyén a régi, elhagyott erdészházból kialakított – a most lezáruló pályázatnak köszönhetően kibővített – Sziágyi Erdei Iskola.

Az iskola célja a természetszemléletű nevelésében való aktív részvétel. Segítséget nyújt az erdei életközösség, az erdei környezet, illetve az erdei munkák megismerésében, valamint lehetőséget nyújt arra, hogy a napszakok, az évszakok váltakozását természetes környezetében, az erdőn figyelhessék meg a gyerekek. Ezt a célt jól szolgálja az iskola elhelyezkedése, az, hogy az épületből kilépve rögtön a rengetegben találja magát tanár és diák egyaránt.

Forrás: ForetPress