Jelentősen növekedett a hazai bérvadászok száma. A mai válsághelyzetből kilábalást hozhatna a piac nyitása, vagyis az Ázsiából és a tengerentúlról érkezők bérvadásztatása. Hazánkban közel 300 ezer ember él a turizmusból.
A látogatószám alapján világviszonylatban az 5-7, helyen állunk. A vadászat-vadgazdálkodás éves árbevétele ehhez képest „csupán” 16 milliárd forint.
A 25-30 ezer külföldi vendég bérvadásztatásából 4 milliárd forint bevétel származik.
A vadászati turizmus különös sajátossága, hogy a vadászati igények miatt
fokozottan érvényesül a szezonalitás, speciális és viszonylag kis réteget képez a vendégkör, ám a vadászturisták fajlagos költése magas, az átlagos itt tartózkodási idő viszont alacsony, mindössze 3-5 nap. A vadászturizmusban hatalmas lehetőség rejlik, hiszen összekapcsolható a vidékfejlesztéssel, csökkentheti a munkanélküliséget, segítheti az elmaradott térségek felzárkóztatását, hozzájárulhat a természeti és kulturális értékek megőrzéséhez is.
Az 1880-as évekre tehető a hazai bérvadásztatás elindulása a kincstári erdőkben. A XIX. század végén divatossá vált - elsősorban a főnemesség körében - Afrika, Ázsia, Észak- és Dél-Amerika egzotikus tájain vadászni, és területbérlőként vagy bérvadászként megjelentek hazánkban a külföldi vadászok. A rendszerváltozás után a vadászatra jogosultak a költségeiket a vadászatok eladásából akarták fedezni, ezért eladtak minden vadászatot, amennyit csak a piacon a bérvadászok megvettek.
A vadászati turizmuson belül jelentősen nőtt a hazai bérvadászok részaránya, szerepe, minthogy kialakult az itthoni fizetőképes kereslet is.
Ma a trófeásvad értékesítésének legfőbb gondja, hogy kínálati piac alakult ki, s ez maga után vonja azt a körülményt, hogy sok helyen évek óta „lasszóval kell vendéget fogni". A spanyol vendégkör távolmaradását a növekvő számú belföldi fizetőképes vendégekkel nem lehetett pótolni. S bár a kelet-európai érdeklődőkkel is egyre inkább számolnunk kell a kapitális bikákat, bakokat, kosokat, kanokat elég nehéz eladni. Ha van is jelentkező, nem biztos, hogy vadászni akar, inkább sok nagy trófeát hazavinni, a vadásztatók meg a bevételnövelés érdekében kénytelenek szemet hunyni a szakmai és etikai kívánalmak fölött, kielégítik a puskás vendég igényeit: gyorsan és sok vadat lövetnek vele. A kínálati piac további hátránya, hogy ha esetleg a kísérő következetes, és nem enged minden fél kilométeren belül keresztbe álló vadra lövést tenni, akkor a vendég egyszerűen odébbáll: elmegy oda, ahol ezt megteheti, ahol ő korlátlan előjogokat élvez.
Kiváltképp érvényes ez akkor, ha a vendéget fogadó vadászatra jogosult ajánlata a kiegészítő szolgáltatások színvonalában, a terepjáró komfortfokozatában, a szállás minőségében elmarad az elvárhatótól. Ilyenkor tudniillik éppen azzal próbálják „kompenzálni" a hiányosságokat, hogy valamivel engedékenyebbnek mutatkoznak a kísérők, és esetleg a középkorú bikát vagy bakot „kicsit öregebbnek látják" annak valós életkoránál. Ha fizet érte, hadd lője azt, amelyik tetszik neki! - mondják. Ez természetesen a trófeabírálókat egy cseppet sem érdekli, de miután az ég adta világon semmiféle szankcióval nem jár a hibás lelövés, legfeljebb a karakánabb és szakmailag elhivatottabb vadászati felügyelők szóbeli feddése lehet a következménye az „elhajlásnak".
Hazánk kuriózumot jelenthet ebben a műfajban
A jelenlegi válsághelyzetből a kilábalást talán az ázsiai és a tengerentúli országok felé történő piacnyitás jelenthetné. Az USA polgárai például évente nem kevesebb mint 21 milliárd dollárt költenek vadászatra, s ha e hatalmas összegnek csak a töredékét idehoznák, sokkal jobb kilátásaink lennének. Az amerikaiak a különlegességet keresik, és a fogadó ország egzotikussága is sokat számít. E tekintetben hazánk kuriozitást jelenthetne. A célcsoport igényeinek kielégítése megoldható, mivel az amerikai vadászok szeretik a terepi nehézségeket, a nomád kényelmetlenséget, sőt igénylik a veszélyt is.
Heves Megyei Hírlap
