bagolyNaponta tízesével kapja a telefonokat Boldog Gusztáv, a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi őrkerületének vezetője.
Elsősorban fűben, földön talált, hazavitt feketerigókról, erdei fülesbaglyokról értesítik. A házi életmentésbe sokszor belehalnak a fiókák, hiszen nem jutnak teljes értékű tápanyaghoz.
Fészekből kiesett fiókáknak gondolják a feketerigókat, kisbaglyokat a rájuk találók, szeretnék megmenteni a madarakat, ezért hazaviszik őket. Boldog Gusztáv elmondta, a szándék nemes, ugyanakkor itt a természet rendjéről van szó, ott kell hagyni a fiókákat, ahol találták.

– A feleterigó öt-hat tojást is költ, fizikai képtelenség, hogy az egyre gyarapodó fiókák elférjenek a fészekben – magyarázta Boldog Gusztáv. – A kicsik kimásznak a fészekből, 20-30 méter sugarú körben futkosnak a fűben, repülni még nem tudnak. A kisbaglyok felmásznak a fára, előfordul, hogy onnan lepottyannak, érdemes egy bokorra visszatenni őket. A fiókák sugározzák szüleik felé a hívóhangjukat, folyamatosan csipognak, és így enni kapnak.
Az őrkerületi vezető kiemelte, a feketerigó és a bagoly is elvárosiasodott madár, szó szerint úton-útfélen fészkelnek, nem egyszer például panelházak balkonládáiban. Így nagyobb az esély, hogy a lakóövezetekben is rábukkannak fiókákra. Természetesen az jó, ha telefonálnak az emberek, hogy mit tegyenek, a lényeg, hogy ne vigyék haza a madarakat. Érdekességként Boldog Gusztáv elmondta, a fészekből elmászkált kis feketerigókat jellemzően az apjuk eteti, mert az anyjuk már a következő költésre „tatarozza”, hozza rendbe a fészket.
Boldog Gusztáv hangsúlyozta, legutóbb egy kis kuvikot hoztak be Murony környékéről, másfél hétig kalitkában tartották, macskaeledellel etették, de teljesen legyengült, mert ilyen esetben hiábavaló minden jó szándék.
Ezer Ádám ökoturisztikai ügyintéző elmondta, a Körös- Maros Nemzeti Park Igazgatóságán is gyakrabban cseng ilyenkor a telefon fészekből kiesett fiókák kapcsán. Leesett fészekről, tapasztalatlanabb gólyaifjak sikertelen költéséről számolnak be a bejelentők.

— Bizonyos esetekben valóban szükséges a természetvédelmi őrszolgálat munkatársainak az értesítése, mielőbbi segítsége, hogy szakszerű ellátásban részesülhessen egy-egy bajba került fióka. Akadnak azonban olyan esetek is, amikor a megtalált fióka megmentésével, hazavitelével nagyobb bajba sodorjuk a fiatal madarat, mintha ott hagytuk volna, ahol találtuk — reagált napjaink jelenségére Ezer Ádám.
Az ökoturisztikai ügyintéző hangsúlyozta, a feketerigó és az énekesrigó fiatal egyedei amikor még repülni alig vagy sehogy se tudnak, akkor már többnyire a földön ügyesen mozognak. Ezeket a szüleik ugyanúgy táplálják, mint a fészekben lévő testvéreiket, és egy-két nappal később már szárnyra is kapnak. A kipottyant bagolyfiókákat is továbbetetik szüleik, őket, ha a fészekbe nem is, de egy elérhető magasságban lévő faágra elég visszatenni, feltéve, hogy nem törött el a csontjuk.

Ezer Ádám elmondta, sokszor el kell fogadnunk a természet kegyetlennek tűnő szabályait, miszerint a gyengéknek ki kell szelektálódniuk. Nem lesz, nem lehet minden madárfiókából felnőtt példány.

Boldog Gusztáv hozzátette, a feketerigók átlagosan húsz évig élnek, évente háromszor költenek, alkalmanként 5-6 tojást. Ugyanakkor a természet rendje, egyensúlya szerint elegendő, ha önmagukat reprodukálják. Más esetben túlszaporodás következik be, ellenkező esetben, ha nincs meg a kellő számú utód, kipusztulhat a faj.

Az őzgidákat és a dámborjakat se fogjuk meg
Zuberecz Tibor, a megyei vadászszövetség elnökhelyettes-fővadásza elmondta, májusban, júniusban ellettek az őzek, dámszarvasok. Ritka, hogy az őzgidák, dámborjak emberek közelébe mennek, hogy emberek találnak rájuk, ugyanis nagyon jó a rejtőszínük, és szinte teljesen szagtalanok.
– A szülője elfekteti, elrejti az utódokat, amíg táplálékot keres magának a közelben – hangsúlyozta Zuberecz Tibor. – Amíg távol van a kicsik anyja, rátalálhatnak arra sétálók, gombászok az őzgidákra, dámborjakra, és gondolhatják, hogy elárvult egyedekről van szó. Éppen ezért előfordult már, hogy hazavitték ezeket, hogy gondoskodjanak róluk. Ez azért sem tanácsos, mert bűncselekménynek számít, a vad ugyanos a magyar állam tulajdona. Ha találnak őzgidákat, dámborjakat ne érintsék, ne fogják meg, mert a vadnál, így a kicsinyek szülőjénél is, az emberszag riasztólag hat. Hagyják ott az állatokat, majd az anyjuk gondoskodik róluk. Természetesen, ha sérült, beteg, törött csontú vadra – legyen az fiatal vagy idősebb – bukkannak a határban, értesítsék a vadászatra jogosult szervezetet.

Forrás: Békés Megyei Hírlap