A Bélmegyeri Földtulajdonosok Vadgazdálkodó Vadásztársaság fáspusztai vadászházában, november 13-án tartották meg Békés megye legelső trófeaszemléjét.

Az esemény levezető elnöke Karakas István, a társaság vadgazdálkodási szakirányítója volt, ő köszöntötte a megjelenteket.

A Viharsarok Kürt Együttes jeles közreműködésével, a Nemzeti Himnusz után Varjú Mónika, a Békés megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Igazgató asszonya nyitotta meg a mustrát. Mint a községhez szorosan kötődő hölgy méltatta a társaság vadgazdálkodását és területének természeti adottságait.

Utána Lovas József a vadásztársaság elnöke ecsetelte az elért eredményeket. Megköszönte a hivatásos vadászok és a vadászmester szakszerű munkáját. Tőle tudtuk meg, hogy dámállomány több mint 600 egyedet számlál (8443 hektár területen). Még további 15 bika és 150 tarvad vár lelövésre. A területen ebben az idényben már 40 vaddisznó esett és sajnos 7 aranysakál is. Az őzállományuk mind mennyiségileg, mind minőségileg jónak mondható. Az apróvad viszont a régi szép időkhöz képest közepesnek mondható, bár fácánneveléssel is foglalkoznak.

Ezek után Nagy József esperes celebrált emelkedett hangulatú, római katolikus Hubertus misét. A pap megható szavakkal méltatta az ember, a vadász, a természet, a vadon élő állatok kapcsolatát.

A bemutatót megtisztelte jelenlétével Végh László, az Országos Magyar Vadászkamara Békés megyei Területi Szervezetének alelnöke is.

A szemlén 24 dám trófea került kiállításra felettébb ízléses körülmények között. A kiállított agancsok között volt 4 arany-, 2 ezüst- és 6 bronzérmes lapát. Az érmes arány 50 százalék! Ebből 20 százalék öreg, 40-40 százalék középkorú, illetve fiatal bika. A legerősebb lapát tömege 4,1 kg, pontszáma 186,32 pont volt.

A hivatalos ceremónia után a szervezők kellemes meglepetésként finom ebéddel várták a megjelenteket.

A fesztelen beszélgetés közben derült fény arra, hogy a 70-80-as években rendszeresen tartottak itt kormányvadászatokat és a híres „bélmosó brigád” is többször vadászott itt. A legelső dámünő és bikaborjú az 1974-es árvíz idejében érkezett ide mentett vadként Kovács Péter vadászmester, kerületvezető erdész közreműködésével. Cumival nevelték őket, a bika borjú sajnos elpusztult. Az ünőt Bábocinak nevezték, ő nem hagyta el az erdészházat és környékét, sőt később rendszeresen bemutatta borját is. Aztán jöttek a bikák, tehenek – benépesült a terület. Tehát ez a populáció Bábocinak és az árvíznek köszönhető.

Végezetül sajnos meg kell jegyezni, hogy a kielégítőnek nem nevezhető hírverés miatt aránylag kevés érdeklődőt vonzott az esemény. Ennek ellenére remélhetőleg a rendezők egy példaértékű hagyományt teremtenek ezzel a szép, követni való rendezvénnyel!

Forrás: HuntingPress