Kemény fába vágta a fejszéjét a Területi Közrendszolgálati Hatóság (ATOP): közvetíteni a károsult mezőgazdászok és a vadásztársaságok között, illetve mindkét fél számára kielégítő megoldás, megoldásokat találni a vadkárok ügyében.
Ennek érdekében tegnap közösen ülték körű a tárgyalóasztalt Szatmár megye 9 magán vadásztársaságának, az Erdészeti Felügyeletnek és különböző mezőgazdasági egyesületnek a képviselői.

Mindkét félnek igaza is van és mindkét fél hibás is

A probléma sajnos nem új keletű, minden év tavaszán és őszén Szatmár megye számos településnek lakói panaszolják a prefektusi hivataltól megkezdve minden lehetséges hatóságnál és fórumon: egyre nagyobb károkat okoznak a mezőgazdasági területeken a vaddisznók. Különösen jelentős vadkárok tapasztalhatók Mezőfényen, Csanáloson, Tasnádon, Csaholyban és Börvelyben, ahol vannak olyan parcellák, amelyeken száz százalékos a kár. „A helyzet most már tarthatatlan lett! – mondta a Tasnádi Mezőgazdászok Egyesületének képviselője. – A vadászegyesületek vállaljanak felelősséget, mert mi, mezőgazdászok, már jogi úton gondolkodunk. Túl nagyon a károk. Csak Csanálos környékén több int 60 hektár kukoricást vertek tönkre a vaddisznók. Ki téríti meg a veszteségünket?” – tette fel a kérdést. Miközben valószínűleg ő is nagyon jól tudja: a törvény értelmében a gazdák valóban kártérítésre jogosultak, de csak abban az esetben, ha betartják kötelezettségeiket. Földtulajdonosok esetében ezek közé tartozik a megművelt terület méretének bejelentése, a hatóságok írásos felkérése a kártevők tevékenységének megakadályozására illetve óvintézkedések megtétele –  azaz kémiai szerek alkalmazása, különböző mozgó vagy stabil riasztóeszközök bevetése, például a kerítés megépítése. Sok károsult gazda esetében viszont még a legegyszerűbb megoldás, a kerítés is hiányzik.

Kevés mezőgazdász segít a vadászoknak

„Egyik fő problémánk ezen a területen – mutatta be az érem másik oldalát az Erdészeti Igazgatóságot képviselő Dragoş Ioan – , hogy a nagy kiterjedésű erdőségek Magyarország területén húzódnak, az állatok – vaddisznók – ott élnek, onnan jönnek át. S amikor ez vadászidényen kívül történik, kész tortúra és legalább tíz nap, amíg megkapjuk az engedélyt a vadak kilövésére – az állatok közben akadálytalanul garázdálkodnak, pusztítanak és okozzák a károkat. Arról már nem is beszélve: három éve minden évben felépítjük a leseket – hiába. Az ottani lakosok lebontják, elhordják, felgyújtják. És a legminimálisabb óvintézkedéseket sem akarják megtenni szántóföldjük  – termésük megőrzése érdekében.”
Nem az a megoldás, hogy megöljük az összes vadat!

Hasonlóan vélekedett az Ariana Vadásztársaság elnöke is, aki elmondta: az állam szerződéseket kötött a vadásztársaságokkal – a vadászati törvény értelmében – s a törvénykezéseket be kell tartani, „még akkor is, ha egyes polgármesterek és nagygazdák azt szeretnék: írmagjukat is irtsuk ki a vaddisznóknak a környékről. Ez viszont lehetetlen! Nem csúfolhatjuk meg így a természetet! Arról már nem is beszélve: a lakosság segítsége nélkül az is fizikai képtelenség, hogy 10 – 15 000 hektáros szántóterületeket őrizni tudjunk.” Szintén a mezőgazdászok és a vadászok közötti együttműködés hiányát említette Balogh Sándor is: „Az emberek évtizedek óta kínlódnak, de nem működnek együtt! Hiába adtunk olyan szagriasztókat – ezek orrfacsaróan elviselhetetlen „illata” elűzi a vadállatokat – , amelyeket kétnaponta kellett volna kihelyezni a mezőgazdasági terület szélére, nem tették ki, mert úgymond nem volt idejük rá. Sebaj, kitettük mi: másnapra ellopták az összeset. Bizonyos területeken kihúztuk a napenergiával működő „elektromos-kerítést”, természetesen fél napon belül ez is eltűnt…”

A vadállat helye az erdőben van – de már nincsenek háborítatlan erdők

Egyvalamiben azonban a megbeszélés minden résztvevője egyetértett: a vad helye az erdőben van – illetve ott kéne legyen. Ám manapság már a vadnak szinte mindenütt van helye, csak a csendes és nyugodt erdőségekben nem – mert már nincsenek ilyen erdőségek. „Minden erdőben dolgoznak, hol fát vágnak, hol juhnyájak s az azokat terelő 8 -10 ebből álló falka vonul át rajtuk, hol kaotikusan koca- és orvvadászok lövöldöznek jobbra – balra, mint például Halmihegyen. Hát persze, hogy szerencsétlen állatok azt sem tudják merre meneküljenek.” – mondta Alexandru Panea.
A nyájaikat toronyiránt, mindenen átgázolva terelő juhászokkal már több esetben is meggyűlt a baja a vadászoknak (is). Ha pedig nem lehet szép szóval, akkor törvényes úton kell felelősségre vonni őket – ám amíg az eljárás, a nyomozás vagy épp a per tart, addig az illető terület vadászai be kell szolgáltassák, nem használhatják fegyverüket.

A találkozó végén aztán már több esetleges megoldás és javaslat is elhangzott. Első hangzásra többen megmosolyogták Avasfelsőfalu volt polgármesterének javaslatát – majd igazat adtak neki: mindkét érintett fél (azaz a vadászok és a mezőgazdászok is) nézzenek körül Magyarországon, nézzék meg, ott milyen megoldásokat találtak és alkalmaznak. S talán hasznos lenne magyarországi mintára módosítani az itthoni vadászati törvénykezést is: szomszédainknál ugyanis a vadásztársaságok fizetik ki a vadak által okozott kárt a mezőgazdászoknak, de övék marad a vad. Ám egy törvény módosítása hosszadalmas folyamat, sokkal célszerűbb és gyakorlatba ültethetőbb lenne Balogh Sándor javaslata, aki a elmondta: a Hargita Megyei Tanács az ottani vadásztársaságokkal együtt nyert egy pályázatot, melynek értelmében egymástól 2,5 méterre felállított oszlopokon vadhálót vonnak az erdő, szántóföld köré.

Forrás: Magyar Hírlap.ro