Hozzávetőleg 750 rétisast számoltak össze 2014 telén a Duna vidékén, a folyó teljes hosszán először végzett madárszámlálás alkalmával.
A kilenc Duna menti országban háromszáz önkéntes vett részt a január 12-én végzett madárszámlálásban, 3000 kilométer hosszan a folyó mentén.

Az egész évben a területen élő délkelet-európai állomány mellett számos, Észak-Európából érkező madár telel a Duna mentén. Az egyes országok által közölt eredményeket a Donau-Auen Nemzeti Park, a Duna természetvédelmi területeit összefogó Danubepark nevű hálózat, a Természetvédelmi Világalap (WWF) és a BirdLife madárvédő szervezet közös hainburgi szimpóziumán foglalták össze január 5-én.

A 2,5 méteres szárnyfesztávolságú rétisas (Haliaeetus albicilla) a legnagyobb európai sas. A 19. században végzett folyószabályozások következtében azonban a madár elveszítette élőhelyének jelentős részét. Az elmúlt száz évben a megmaradt öreg ártéri erdők további fogyatkozásával újabb fészkelő helyei szűntek meg, Ausztriában 1946-ban kihaltnak nyilvánították, a faj csak 2001-ben jelent meg újra.

A magyarországi állomány a mélypontot az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején érte el, amikor már csak 10-12 pár költött. A ragadozó madarakat különösen érzékenyen érintő vegyszerek használatának csökkenése miatt azonban Európa-szerte emelkedni kezdett a sikeres költések száma. Az 1980 óta folyó gyakorlati védelmi tevékenységnek köszönhetően a fészkelő párok száma 2001-ben 93-ra emelkedett Magyarországon. Mivel az országban fészkelő állomány a horvátországival közös – valószínűleg önálló – populációt képez, megőrzése különösen fontos.

A Danubepark 2011-ben dolgozott ki akciótervet a rétisasok védelme érdekében, amelyet az Európa Tanács is elfogadott. Első lépésként a szakértők célja volt több információt szerezni az előnyben részesített telelőhelyekről. A mérések szerint fontos terület a Donau-Auen Nemzeti Park, a Morva és a szlovák-magyar folyószakasz régiója, ahol több mint száz egyedet számoltak.

A rétisasok számára egyik legmegfelelőbb terület szintén országhatárokon átívelő: Magyarország, Horvátország és Szerbia háromszögében található. Nem utolsósorban a Duna-Dráva Nemzeti Park, a Kopácsi-rét (Kopacki rit) Nemzeti Park és a Gornje Podunavlje Természetvédelmi Rezervátum intenzív munkájának köszönhető, hogy több mint kétszáz egyed él ott.

Forrás: MTI