A Győr-Moson-Sopron megyei Vadászkamara első ízben rendezte meg a lébényi nehezített lőtt vad elhozó versenyt. A megmérettetés napján – március 22-én – kora nyárias idő várta a résztvevőket.

Korábban a vadásznapok keretén belül voltak hasonló „összecsapások”, ezek azonban az utóbbi években megszűntek.

A verseny ötletgazdája Németh Tibor volt, ahogy ezt Mikola Géza a Kinológia Bizottság elnöke megnyitó beszédében kiemelte. A verseny kiírásának célja elsősorban az volt, hogy ebben a „holt időszakban” is minél többen foglalkozzanak kutyáikkal. A találkozón 15 versenyző és 16 kutya jelent meg. Ezek a számok is jól mutatják, hogy van igény a megyében az ilyen jellegű megmérettetésekre, találkozókra.

A versenyzők elosztását követően mindenki autóba ült, és elindult az adott feladat teljesítésének helyszínére.

Az előzetesen kiírt versenyszámok a következők voltak:

– légszimatos szárnyasvad (lőtt fácán) elhozás 60 méteres távolságból

– 100 méteres nyúl vonszalék

– 100 méteres dúvad (lőtt róka) vonszalék

– vízivad elhozás mély vízből

A versenyszámok mindegyike esetében az idő számított, nem volt ülve átadás, csak a képzeletbeli startvonalon való átlépéstől a „célszalag átszakításáig” pörgött az óra.

A fácán és a nyúl elhozását a legtöbb kutya teljesíteni tudta, azonban a víznél, majd a róka apport esetében már több eb is „elvérzett”.

A családias, jó hangulatú verseny egy erőfelmérő volt az október 18-ra tervezett Studinka László emlékversenyre. Az első 6 versenyző automatikus meghívást kapott az őszi összecsapásra, a többiek pedig felmérhették, hogy mi az, amit még fejleszteniük, tökéletesíteniük kell.

A versenyen német és magyar vizslákon kívül egy olasz vizsla, illetve egy labrador vett részt.

Az esemény végeztével az autók árnyékába húzódva eszmecserék, sztorizgatások folytak, míg a bírói párosok az időket összesítették és újra össze nem hívták a versenyzőket az eredményhirdetéshez. Minden résztvevő egy oklevéllel és egy üveg mézzel lett gazdagabb. Az első 3 helyezettet egy-egy kupával jutalmazták. A versenyt Makai Zsófia Bizsu nevű drótszőrű német vizslájával nyerte, a 4 feladatot 2 perc 47 másodperc alatt teljesítették. Második lett Bogdán Lajos Réka nevű drótszőrű német vizslája, a dobogó harmadik fokára pedig Csikvári Mónika és Móka, a rövidszőrű magyar vizsla állhattak fel.

Forrás: HuntingPress