Előbb a vaslábiakat háborgatta, egy ideje viszont már a Marosfőn lakók is rettegnek a medvétől. A két faluban egy hónap alatt több tíz gazdaságban tett kárt, közel ötszáz állatot pusztított el.

„Két hetet »dolgozott« Vaslábon a medve, ahonnan sikerült elűzni, s már harmadik hete, hogy kiköltözött a községünkhöz tartozó Marosfőre, éjszakánként ott tevékenykedik” – mondja Fórika István vaslábi alpolgármester. Hozzátette, bár egy állatról beszélnek az emberek, különböző alkalmakkor láttak egyedül kószálót, egy, két és három bocsos medvét, így nem lehet pontosan tudni, hogy tulajdonképpen mindkét településen ugyanarról a példányról van-e szó.

Egy viszont biztos: kedd délelőttig 37 gazdaságból jelentettek medve által okozott vadkárokat a vaslábi polgármesteri hivatalnál. Főként tyúkokat pusztít a barna bundás, de pulykák és nyulak is estek áldozatául, egy háztartásban pedig a kutyát is megölte. „Nem tartozik hatáskörünkbe, nem összesítettük a károkat, így csak megbecsülni tudom, hogy 600 kilónál több az a húsmennyiség, ami kárba veszett. Ez a medve nem válogat, jó étvágya van” – fogalmazott Fórika.

Emberre még nem támadt

Embert még nem bántott az állat, ám egy alkalommal veszélybe sodródtak a marosfői kolostor lakói. A területre ugyanis két kicsinyével érkezett a medve, a háziak kiabálására az anyaállat átugorta a kőkerítést, a bocsok viszont az udvaron maradtak. Értük tért vissza az anyamedve, a háziak pedig ezúttal nem próbálták elűzni, ők menekültek a dühöngő állat elől. A kolostor gazdaságát egyébként 148 baromfival rövidítették meg a váratlan látogatók, a felmért kár értéke 4440 lej – ismertette Fórika István.

Egyes lakók arról számolnak be, hogy a zsákmányért kerítéseket, ketreceket, ólakat tört össze a vadállat, mások azt állítják, igencsak kiokosodott, átmászik minden akadályon, felfeszíti a ketrecajtót, és nem egy esetben történt meg, hogy kilinccsel nyitotta ki a kaput, kireteszelte az ól ajtaját.

Méz helyett baromfihús

„Eddig az idegenek elől zártuk a kaput, most a medve kilincsel, miatta zárkózunk nappal is” – számolt be az egyik marosfői megkárosított. Hetven éven is túl van a gazda, állítja, a faluban még soha nem volt a mostanihoz hasonlítható medvetámadás. Csodálkozva állapította meg, az udvaron lévő építményekben nem tett nagy kárt az állat, a tyúkketrec ajtaját is csak annyira feszítette meg, hogy könnyen forgatható legyen a retesz. Öt szárnyassal végzett ebben a gazdaságban, de ugyanazon este a szomszéd tyúkjaiból is lakmározott.

„Nem tudjuk, hogy elszabadult vagy ide telepített medvék ezek, de biztos, hogy olyan helyen tartották, ahol majorsághúst ettek, mert főleg ezeket eszik most nálunk is. A méhkaptár mellett elsétálnak, azt sem tudják, hogy mire való a méz” – mondja a gazda. A megoldást abban látná, ha kilőnék a garázdálkodó állatokat, főként, mert a későbbiekben az emberekre is veszélyt jelentenének. „Kipusztítják a majorságokat, aztán a többi állatot, s következhet az ember” – vélekedik.

Két példány elszállítására van engedély

A község polgármesteri hivatala gyakorlatilag tehetetlen az ügyben, meglépte már azt, ami a hatáskörébe tartozott: jelezte a történteket a környezetvédelmi ügynökségnek, az erdészeti hivatalnak, a vadászegyesületeknek, sőt az ügynökség jóváhagyásával egy csapdát is kihelyezett a vadászok által megállapított helyre. A csalival felszerelt óriás-vasketrecet Marosfő lakott részére, főút közeli területre helyezték ki. Ezt a helyet a vadászok javasolták, megállapításuk szerint ugyanis itt gyakran jár el a medve. Ha belesétál a csapdába, elszállítható lesz.

„A ketrecet felállítottuk, de minket felülmúl minden további intézkedés. Amit tudunk, hogy az illetékes minisztérium engedélyt adott két medve áthelyezésére. Ehhez előbb lövedékkel el kellene altatni őket, de még nem sikerült elkapni egyetlen példányt sem” – mondja Fórika.

Bár sokat nem tehetnek, a lakók sem ülnek tétlenül, esténként csoportokba verődve, a gyergyószentmiklósi Vadász- és Sporthorgász Egyesület tagjainak segítségével indulnak útnak, zajt keltenek, világítanak, így próbálják elriasztani az igen bátor állatot. Többen is állítják, ez a medve nem hátrál meg, előbb „elvégzi a dolgát”, s csak aztán menekül el.

Forrás: Székelyhon.ro