Vadászok és környezetvédelmi szakemberek próbálják elhajtani a Kovászna városba bejáró és ott garázdálkodó medvéket, tájékoztatott Vasile Mânecuţă.
A Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatal szakembere szerint az utóbbi időben több medve járt be a kovásznai Szívkórház területére, de előfordult, hogy magánházakba is betörtek, és emberekre támadtak.

Válaszlépésként október 7-én, kedden reggel 9 órától a helybéli Katrosa Egyesület és a kovásznai önkormányzat medvehajtást szervez, amelyen 20 személy vesz részt, és megpróbálják elijeszteni a garázdálkodó állatokat.

A Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatal igazgatója, Gheorghe Neagu lapunk érdeklődésére elmondta: az elmúlt évekhez képest idén nagyon magas a vadállatok - medve, farkas, vaddisznó – által okozott károk mértéke. Az igazgató szerint ennek oka az, hogy az erdőkben kevés az élelem, idén alacsony volt a makk és erdei gyümölcs termés, így a vadon élő állatok a településeken vagy azok közelében keresnek táplálékot.

Háromszéken idén Gelencén, Bardócon és Kézdikőváron támadt emberre a medve. Legutóbb hétvégén került kórházba két kézdikővári férfi, akik szekérrel és kutyájukkal mentek a falu melletti termőföldre, amikor egy anyamedve egy közeli kukoricásból váratlanul rájuk rontott.

Egyikükre háromszor is rátámadt a bocsait féltő állat, így 15 sérülést, közöttük hét súlyosabbat szerzett, míg másikuk megúszta pár apró karcolással és kéztöréssel. Életüket a kutyájuk mentette meg, amely a medve hátába kapaszkodva kergette el a vadállatot. A két pórul járt kővárit a kézdivásárhelyi kórházba szállították, ahonnan Sepsiszentgyörgyre vitték műteni, mindketten veszettség elleni oltást kaptak.

Bejárnak az udvarokba, lakásokba


A Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatal adatai szerint Csernátonban, Zágonban, Zabolán, Kovásznán, Rétyen, Baconban, Nagyajtán, Köröspatakon és Kommandón járnak be a medvék az emberek udvarára, esetenként a lakásokba is. Idén összesen 128 ilyen esetet jelentettek a hatóságoknak.

A vaddisznók 56 esetben okoztak károkat többnyire Uzonban, Csernátonban és Torján. Hat esetben jelentettek farkas támadást. Ezek során 68 juhban tettek kárt Vargyason, Baconban, Gidófalván, Ozsdolán és Uzoban. Gheorghe Neagu szerint a károk értéke változó 200 lejtől 8000 lejig terjed.

Már fizetik a vadkárokat

A Környezetvédelmi Minisztérium elkezdte kifizetni a 2012-es vadkárokat, mutatott rá az igazgató, aki szerint azt szeretnék, ha a törvény lehetőséget adna a megyei hatóságoknak a vadkárok kifizetésre, mert ők ismerik legjobban a helyi problémákat, a pórul járt emberek őket keresik fel panaszukkal.

Mint korábban itt beszámoltunk róla, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter rendelete értelmében, ha a medvék, farkasok vagy vadmacskák veszélyeztetik a közbiztonságot, bejárnak a településekre, bántják a háziállatokat vagy éppen az állatokat felügyelő személyeket, vadászidényen kívül is elfoghatók vagy kilőhetők.

Forrás: Maszol.ro