Szeptember 29. és október 4-e között került megrendezésre a XVIII. Erdők Hete című programsorozat az egész országban. A programsorozat célja, hogy az emberek megismerkedjenek Magyarország erdeinek gazdagságával és a természet fontosságával.

A programsorozat országos szintű megrendezése az Országos Erdészeti Egyesület szervezésében történik. Ezen belül a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. szeptember 29-én, október 1-jén és október 4-én tartotta meg „Terményünnep” című rendezvénysorozatát a Tamási Vadasparkban.

Ezeken a napokon számos vendég fordult meg Tamási Vadasparkunkban. A látogatók érdekes előadást hallhattak az őszi termésekről, túrázhattak a Vadasparkban, ill. a kisebbeknek kézműves foglalkozásokat tartottunk. Az őszi termések jobb megismeréséhez azzal is hozzájárultunk, hogy a terméseket és a belőlük készült különböző lekvárokat megkóstolhatták az ide kilátogatók. A foglalkozások során megpróbáltuk a vendégek figyelmét felhívni arra, hogy a mindennapi életünkben milyen fontosak és sokoldalúan felhasználhatóak a természetben található fűszernövények, gyógynövények, valamint a különféle termések, mint például a menta, citromfű, zsálya, körömvirág, vagy a csipkebogyó, kökény, galagonya, mogyoró, stb.

A kisebbeknek szervezett kézműves programok során a gyerekek szabadjára engedhették a fantáziájukat. Gesztenyéből különböző figurákat, őszi falevelekből pl. sündisznót készíthettek, és fakorongokra képeket festhettek, ill. terméseket ragaszthattak rájuk.

A gyerekek számára örökre emlékezetes marad az a pillanat, amikor a termények bemutatása közben felbukkant a Vadaspark egyik lakója: Sári, a gímszarvas tehén. Sári nem bírt ellenállni a finomabbnál-finomabb falatoknak, és megdézsmálta az asztalra kikészített terméseket – a gyerekek nagy derültsége közepette.

A túrázni vágyóknak lehetőségük nyílt arra, hogy a Vadasparkban önállóan felfedező útra indulhassanak a kijelölt ösvényen, és így saját maguk tapasztalhassák meg a természet közelségét.

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. által szervezett „Terményünnep” című rendezvénysorozat nagy sikert aratott az arra kilátogatók körében, hiszen a vendégsereg szép számmal jelent meg az egyes alkalmakon, ahonnan felejthetetlen élményekkel távozhattak. Külön örömmel tölt el minket, hogy számos vendég jelezte felénk: jövőre ismét visszatérnek.

Forrás: HuntingPress