Engem húztak csőbe, nem a leopárdot - mondja Kosztolányi László, akinek nagyon sokba került egy balul sikerült afrikai vadászat.
Kosztolányi úr 22 éve tette le a vadász vizsgát, az volt az álma, hogy nagymacskát lőhessen. Kalandjai során Afrikában is megfordult, ahol oroszlánvadászaton is részt vett. Vendéglátója ekkor vetette fel neki, hogy leopárddal is próbálkozhatna. Az ajánlattevő többek között azt ígérte, hogy még érkezése előtt becsalizza az állatot. László ezért 2000 dollárt utalt egy botswanai bankszámlára. Afrikába nagyobb mennyiségű készpénzzel érkezett, melyet jóhiszeműen - a vadászat szervezőinek tanácsára - letétben a szálláson hagyott. A vadászat azonban nem volt zökkenőmentes. A csaknem kéthetes vadászaton nyomokban se láttak leopárdot, rossz körülmények között, élő csalival próbálkoztak. László – kísérői szerint – az utolsó, 12. napon volt a legközelebb a leopárd kilövéséhez. A puskát hosszú percekig élesen tartotta, a vadászatból mégsem lett semmi. Másnap szerette volna megnézni a nyomokat, de nem engedték neki. Az igazi meglepetés azonban csak ezután, az elszámolásnál érte. Bár leopárdot nem lőtt, sőt még csak nem is látott, a letétbe helyezett pénzből több mint 20 ezer dollárt – azaz a sikeres vadászat díját – vonták le tőle. Szerinte gyakorlatilag kifosztották. Sikertelen vadászat esetén ugyanis 250-300 dollár a napidíj.

László azt mondja: tisztában van vele, hogy jogi útra, annak költségei miatt, nem tudja vinni az ügyet. Azt viszont szeretné, ha mások tanulhatnának belőle.

Bár tisztában van vele, hogy évekbe telik mire ismét összegyűjti az elveszett pénzt, a vadászattól nem vették el a kedvét. Távoli célja, hogy Argentínában pumára vadászhasson – azt mondja, ennek már okosabban vág neki.



Forrás: ATV