Nincs még 30, de már világhírű: Máté Bence és az éjszakázó gémek
A pusztaszeri tanyáján élő természetfotóst a Spektrum TV portréfilmsorozatából, A láthatatlan madárfotósból ismerte meg a széles közönség három éve. Gyerekkorától szenvedélyesen fotografálja az állatokat, s képeivel sorra nyeri a hazai és nemzetközi versenyeket. Nagy Göncöl című fotója kategóriagyőztes lett novemberben a BBC Wildlife magazin és a londoni természettudományi múzeum világversenyén. A Londonban kitüntetett fotós még nincs harmincéves.
A telefon hosszan kicseng, mire felveszi. Mintha a világ végéről szólna. Aggódva kérdezem, rosszkor hívom-e.
– Lesben vagyok – suttogja a világhírű magyar természetfotós. Épp vidrákra „vadászik” fényképezőgépével a tanyájához közeli Kiskunsági Nemzeti Parkban.
Máté Bence évente több mint ezer órát tölt lesben a világ különböző pontjain: erdőkben, tavakon, a földbe ásott, égbe emelt rejtekhelyein. Nincs könnyű dolga annak, aki interjúzni akar vele. A riporter is lesben áll, várja az alkalmas pillanatot, mert Bence a maga műfajában igazi „nagyvad”. Nemrég Londonban elnyerte a világ legjobb madárfotósának járó díjat. A BBC Wildlife magazin és a londoni természettudományi múzeum versenyére 92 országból 42 ezren neveztek. A zsűri a magyar fiú Nagy Göncöl képét választotta a legjobbnak, amely szintén a Kiskunságon készült. Máté Bence nemzetközi elismeréseit felsorolni is nehéz lenne. Pedig még csak huszonkilenc éves.
– Amikor feljövök a fővárosba, mindig arra gondolok: de jó, hogy nem itt lakom – mondja.
Fél órát keringett az autójával, míg parkolóhelyet talált. És fél óra a természetfotós számára rengeteg idő. A londoni győztes Nagy Göncöl fél perc alatt született meg. A szinte festményszerű kép a nemzeti park tavában éjszakázó gémeket ábrázolja: a tó vizében tükröződnek a madarak, árnyaik a csillagos égboltra vetődnek. Megismételhetetlen pillanat. Ám ahhoz, hogy kamerával rögzíthessük, sokéves előkészítő munka kell.
Először is építeni kell egy olyan lest, ahonnan a madarak akár centiméterekről is fényképezhetők úgy, hogy ne vegyék észre. Ráadásul a gémek látása, hallása kitűnő, az első neszre elrepülnének. Sokféle „együttható” függvénye a felvétel: befolyásolja a szél járása, a víz rezdülése, a csillagok állása. S noha majdnem minden előre megtervezhető, sok múlik a szerencsén is. Bármennyire felkészült a fotós, a terepen a legfontosabb az improvizáció.
Máté Bence szerint százszázalékos kép nincs, apró hiba mindig marad, amit utólag, Photoshoppal persze könnyű lenne eltüntetni. De ő ezt sosem teszi. A hitelesség és a tisztesség alapvető ebben a műfajban is. Az éjszakázó gémek fotózásánál Bence hetvennégy éjszakát töltött lesben. Abszolút maximalista.
– Két nap alatt csinálhattam volna 90 százalékos képet. Ötven nap alatt 96 százalékosat. De én ennél is jobbat akartam.
Máté Bence akciófotósnak tartja magát: az állatok különleges viselkedése érdekli. Mivel a madarak élete a legmozgalmasabb, többnyire ők a főszereplői műveinek. Egy nádirigó, szürke gém is lehet világsztár az ő képein.
Egyébként Londonban ünnepélyes fogadást rendeztek a nemzetközi fotópályázat győzteseinek. Megjelent Katalin hercegné és David Attenborough is. A nyolcvannyolc éves élő ikon gratulált fiatal magyar kollégájának. Bence egy hétig volt kint, majd a fényből és csillogásból visszatért pusztaszeri tanyájára.
– Ha a londoni természettudományi múzeumban dolgoznék, és mindennap reprezentatív találkozókra járnék a hercegnével, egy hónap után felmondanék. De így, hogy hazajöhettem a vidrákhoz, ki lehet bírni. Még élveztem is – mosolyog.
Mi kell ahhoz, hogy valaki ilyen fiatalon pályája csúcsára jusson? Céltudatosság és elhivatottság. Kreativitás is, hiszen azt sehol nem tanítják, miként lehet az állatok titkait premier plánban bemutatni. Máté Bence nem járt fotósiskolába, autodidaktaként lett a világ egyik legjobb természetfotósa.
Pusztaszeren nőtt föl, szülei itt voltak pedagógusok, sokat kirándultak, a kisfiú imádta a természetet. Nyolcéves volt, mikor édesapja fényképezőgépet adott a kezébe. Onnantól a sorsa eldőlt. Fotózta a gyíkokat, gólyákat, s már komolyabb gépre vágyott. Szüleinek nem tellett rá. A gyerek nem adta fel az álmát. A kert végében lucernát vetett, nyulakat nevelt, majd a szaporulatot vitte a vásárra. Összejött a szovjet Zenit ára. Ezzel végre profi felvételeket készíthetett Bence. Tizenöt évesen ürgéket fotózott Ópusztaszernél: munkájával az Év Ifjú Természetfotósa címet nyerte el 2000-ben. Két év múlva a BBC világversenyen lett az Év Legjobb Ifjú Természetfotósa. Attól kezdve minden évben világelső a műfaj valamelyik kategóriájában. Más magyar természetfotós még nem ért el ilyen sikert.
A középiskolát magántanulóként fejezte be Máté Bence. Szülei hagyták, hogy saját útját járja. Később többen megpróbálták rábeszélni: szerezzen diplomát. Sikerrel felvételizett a soproni egyetem erdőmérnökkarára, de csak diákigazolványt akart szerezni utazásaihoz. Az előadásokra nem járt be.
A díjaival nyert pénzből Londonba repült, hogy megtanuljon angolul. Egy Burger Kingben dolgozott, s mikor fél év múlva hazajött, folyékonyan beszélte a nyelvet.
Bence gyerekkorától maga építette madárleseit. A legelsőt nyúlketrecekből fabrikálta. De fényképezett nyakig tóba merülve, fa tetejéről vagy hóban fagyoskodva is. Éhezve, fázva azonban képtelenség órákon át rezzenéstelenül „célozni” a hatalmas objektívvel. Ezért Bence egyre nagyobb, szinte összkomfortos leseket épített. A fűtött, élelemmel felszerelt rejtekhelyeken napokat is eltölthetett kényelmesen.
A természetfotózás nem olcsó hobbi. Bence küldözgette fotóit hazai és külföldi magazinoknak, publikált, előadásokat tartott, de így sem keresett eleget. Ráadásul a pénzhajsza mellett a fényképezésre alig maradt ideje. Kitalálta, miként finanszírozhatná szenvedélyét. Magyarországon először szervezett természetfotós turizmust. Munkatársaival tágas leseket épített nemcsak itthon, de Costa Ricában és Brazília őserdeiben is. A vendég csak beül a lesben a párnázott fotelokba, és a Föld legegzotikusabb állatait fotózhatja testközelből. Gyakran Bence is velük tart fényképezni. Már tervez Dél-Afrikába is „turistalest”. Akár oroszlánt is fotózhat ott, aki akar. A profiktól a lelkes amatőrökig sokan keresik fel Máté Bence „fotósparadicsomait”.
De miként lehet láthatatlanná válni az állatok számára? Hisz ha észreveszik az embert, támadnak vagy elmenekülnek. Bence már 2005-ben, húszévesen megoldotta ezt a problémát is. A világon először ő alkalmazott detektívtükröt a les ablakában. Az állat kívülről nem láthat be, rejtőzködő paparazzója így teljes biztonságban dolgozhat
A természetfotósok nem osztják meg másokkal fortélyaikat. Máté Bence viszont szívesen mesél műhelytitkairól is. Nem bánja, hogy detektívtükrös módszerét ma már nagyon sokan használják a világban.
– Miért lenne rossz nekem, ami másnak jó? – néz rám csodálkozva.
Noha újra világhírűvé tette a magyar természetfotózást, itthon állami elismerést még nem kapott. Ezt sem bánja. Szponzorai sincsenek. Amikor már rég megengedhette volna magának, hogy Toyota terepjárót vegyen, még akkor is rozoga, piros Ladával járt. A célnak az is megfelelt. Azt mondja, ha milliárdos lenne, akkor is ugyanígy élne. A boldogsághoz szerinte nem pénzre van elsősorban szükség. Hanem megfelelő életszemléletre.
Máté Bence egyik jó barátja Böjte Csaba ferences szerzetes. Ő kereste fel egyszer a fotóst a tanyáján, együtt fényképezték az állatokat. S noha Bence nem igazán vallásos, a pappal való találkozás számára meghatározó volt. Csaba testvér Erdélyben árva, nincstelen gyerekeket fogad be árvaházaiba.
– Becsületes, életrevaló, magabiztos, értékes, erős nemzeti öntudattal rendelkező embereket nevel a legnehezebb sorsú gyerekeiből is – jellemzi barátját Bence.
Együtt határozták el: Erdélyben is leseket építenek, természetfotós turistavállalkozást indítanak. A vendéglátás, a természetjárás és a fotózás iránt fogékony fiataloknak új perspektívát kínálnak. A vállalkozások bevételeiből pedig a Szent Ferenc Alapítványt támogatják.
Máté Bence különleges személyiség, ugyanakkor hétköznapi fiatalember. A néma csendben, lesben töltött órák után jólesik otthon, a tanyáján feltöltődésként hangosan hallgatni a zenét. Senkit nem zavar. Két és fél kilométeren belül nincs szomszédja. Bár egyedül él, ritkán van egyedül.
Azt mondja, számára ez az egész egy nagy játék: a terep felderítésétől a képek exponálásáig megunhatatlan kaland. Csak így érdemes csinálni.
Forrás: 168 Óra
