Bükfürdő – Szombaton báloztak a vasi vadászok: a megye legjobb hangulatú társasági rendezvényén négyszázhatvanan mulattak.

A vadászbál évek óta a megye legnépszerűbb farsangi eseménye, amelyre már decemberben elfogynak a jegyek. Az idén is a Fürdő étterem összes helyiségére szükség volt, hogy leültethessék a négyszázhatvan vendéget. A bálozókat Gagyi István, az Országos Magyar Vadászkamara Vas Megyei Területi Szervezetének és a Vasi Vadgazdálkodók Védegyletének elnöke köszöntötte. Mint elmondta, a bál remek alkalom arra, hogy a vadászok fehér asztal mellett megbeszéljék az elmúlt szezon eredményeit, és arra is, hogy köszönetet mondjanak feleségeiknek, párjaiknak, családtagjaiknak, akik tolerálják e sok távolmaradással járó szenvedélyüket.

Ágh Péter országgyűlési képviselő bevallotta, hogy tavaly olyan jól érezte magát a vadászbálon, hogy az idén már nem csak feleségével, Ágotával érkezett, hanem annak szüleit is meghívta, és a barátai is helyet kaptak az asztaluknál.

Dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke a vasi vadászok összefogását dicsérte, és elismerően szólt rendezvényeikről: a káldi vadászháznál tartott trófeabírálatról, a Sárváron megrendezett megyei vadásznapról, majd az „Üdv a vadásznak, tisztelet a vadnak!" köszöntéssel kívánt jó szórakozást a bálozóknak, akik között ismét több megyei vezetőt, közismert embert láttunk. Ott volt Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Tiborcz János dandártábornok, vasi rendőrfőkapitány, dr. Sipos Gyula vezérőrnagy, zalai rendőrfőkapitány, dr. Unger István, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettese, prof. dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora, Illés Károly, Szombathely alpolgármestere, dr. Pusztavámi Márton, a megyei agrárgazdasági kamara elnöke, prof. dr. Nagy Lajos, a Markusovszky Kórház főigazgatója. A bálon Kázmér Judit, a Pannon Lapok Társasága stratégiai ügyvezető igazgatója, Heffler György, a Maraton Lapcsoport ügyvezető igazgatója, Mehlhoffer Tamás, a Vas Népe digitális főszerkesztője is részt vett.

A Savaria Táncsport Egyesület tagjainak látványos műsora után a Fürdő éttermet vezető Pereznyák Zoltán és csapata kápráztatta el a vendégeket: az idén is különleges, vadfogásokat is tartalmazó ételsorral kényeztették a vendégeket. A vacsora után aztán megtelt a táncparkett, a talpalávalóról a Percsák zenekar gondoskodott. Kis késéssel ugyan, de megérkezett a várva várt sztárvendég, Nagy Feró is, aki bebizonyította, hogy nem csak mentorként, de showmanként megállja a helyét: pöttyös nyakkendőjében énekeltette, táncoltatta közönségét. Az úttörődalok mellett a Bikini és Republic nótákat is lelkesen énekelték vele a bálozók, akik aztán a műsor után a közös fényképezkedéshez is felsorakoztak.

Az idén is megválasztották a vadászbál szépét, aki a Budapestről érkezett Soós Borbála lett. Bodorics Anett a második, Bakó Gabriella pedig a harmadik helynek örülhetett.

A tombolasorsolást Doncsecz Gábor kamarai alelnök „vezényelte le". A fődíj egy 400 ezer forint értékű vadászpuska volt, de egyebek között wellness hétvége, borválogatás, pálinkakülönlegességek, és három egy évre szóló Vas Népe-előfizetés is gazdára talált.

A bálon ismét bebizonyosodott, hogy a vadászok kitartó emberek: ezúttal is hajnalig mulattak.

Nagy Ildikó, Szendi Péter

Képek itt!

Forrás: Vaol