Az Erdő Nemzetközi Napja adta a legmegfelelőbb alkalmat arra, hogy a Zalaerdő Zrt. felavassa két új, interaktív tanösvényét Lentiben, illetve Zalakaroson.


Előbbit március 19-én, utóbbit március 20-án adtuk át ünnepélyesen a nagyközönségnek.
A Vadvirág nevet kapta a Lenti Parkerdőben található, 1,5 kilométer hosszú tanösvény, mely bemutatja a Kerka mente jellegzetes élővilágát. A látogatók az interaktív elemek, illetve a kihelyezett táblák segítségével ismerhetik meg egyebek mellett a tölgy-kőris-szil ligeterdők erdőtársulását, a Natura 2000-es területek jelentőségét, illetve az erdők évszakonkénti jellemzőit.

Az átadón Rosta Gyula vezérigazgató és Horváth László, Lenti város polgármestere mondott megnyitóbeszédet.
Március 20-án, éppen a napfogyatkozás idején avattuk a Zalakarosi Parkerdő Csiga-túra tanösvényét, mely 1150 méter hosszan vezeti a túrázókat az interaktív táblák mellett. A táblák egyebek mellett az erdő gazdasági és védelmi szerepével, közjóléti feladataival, a Zalakarosi Parkerdőben fellelhető gombákkal és erdei állatokkal ismertetik meg az arra járókat.

A tanösvény újdonságai az egyedi tervezésű relaxációs hullámpadok, de itt is találkozhatunk interaktív kockaforgatós padokkal valamint íves ülőhelyekkel. Eme tanösvény kialakításának alapgondolatát a „slow life” mozgalom adta. Így próbáljuk meg felhívni a figyelmet a tartalmasabb, szemlélődőbb élet fontosságára. A „lassítást” segítik a tanösvény fentebb felsorolt elemei is. A zalakarosi átadón Rosta Gyula vezérigazgató és Novák Ferenc polgármester köszöntötte a résztvevőket.
Mindkét tanösvény tábláin található QR kódok segítségével a tanösvény anyaga német és angol nyelven is elérhető, honlapunkról letölthető. Steyer Edina Zalaerdő Zrt.

Forrás: Zalaerdő Zrt.