Ugyan idén nem, mint megyei vadásznap szerepelt a putnoki rendezvény a vadászati programok kínálatában, ettől függetlenül megállapíthatjuk, hogy ugyanolyan színvonalas és számtalan kikapcsolódást, érdekességet nyújtó esemény volt, mint az előző években.

A három napos Gömör-Expo és Fesztivál társrendezvényeként megvalósuló vadásznap és kiállítás április 30-án vette kezdetét. A városi sportcsarnokban több száz négyzetméteren megrendezett erdei-mezei életkép, preparátumokat tartalmazó dioráma, az állványokon látható hazai és egzotikus trófeákból álló bemutató vagy akár a festmény- és fotókiállítás már az első napon is nagyon sok látogatót vonzott.

Az Expo fő napja – főként vadászemberek számára – azonban másnap, május 1-jén, pénteken vette kezdetét, amikor is elsőként a Hubertus Ökumenikus Istentisztelet során szentelték meg a térség vadgazdálkodói által terítékre hozott őzbakot, melyet az Utánkeresők Baráti Körének tagjai kutyáikkal kísértek be a ravatalra.

A misét követően ünnepélyes megnyitóra került sor, ahol elsőként Dr. Székely László, Vadászszövetségünk, majd Kriston Nándor Vadászkamaránk elnöke köszöntötte a megjelenteket, méltatva az immáron IX. alkalommal megrendezett gömöri vadásznapot.

Őket követték – a rendezvény nemzetközi hírét és színvonalát is erősítve – Tibor Leboczky szlovák, és Dr. Jámbor László, a magyar Országos Vadászkamara elnökeinek üdvözlő szavai.

A megnyitó ünnepségen természetesen Tamás Barnabás, Putnok város polgármestere is szót kapott, aki elismerését fejezte ki mind a kiállítóknak, mind a szervezőknek e jeles nap alkalmából. A vadásznapi rendezvényt ezt követően Demeter Zoltán, országgyűlési képviselő nyitotta meg.

A délelőtti program az elismerések és tárgyjutalmak átadásával ért véget, amikor is a térség arra érdemes vadásztagjai, szakemberei vehették át a tevékenységükért, de főként a vadászati kiállítás megvalósításában nyújtott segítségükért, munkájukért járó kitüntetéseket.

A délutáni programok során is szép számú érdeklődő gyűlt össze, ahol a legnagyobb sikere a vadászkürtösöknek, néptáncosoknak, majd az ezen programokat követő vadászkutya, rendőrkutya és lovasbemutatónak illetve a fogathajtó versenynek volt.

Ezen felül persze sokan voltak kíváncsiak a vadásznapi rendezvények elmaradhatatlan kellékeire, a vadásztársasági találkozóra, az ennek keretében megvalósított vadételfőző versenyre, a vadászvásárosok kínálataira és a terepjáró autók bemutatóira.

Mint ahogyan azt a cikk elején is jeleztük, a gömöriek ismét kitettek magukért, így a kiváló hangulatú rendezvény méltó kezdése volt a 2015-ös év vadásznapjainak.

Forrás: Borsodivadász