A Gemenc Zrt. egy- és kétnapos vízitúrát indít Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében

Csodálatos vízi világ és az ártéri erdő titkai is feltárulnak mindazok előtt, akik részt vesznek a Gemenc Zrt. kenutúráin 2015. augusztus 1-2-án és 22-én. A vízitúrák alkalmával szakvezető segítségével járják be a kalandra vágyók a Gemenci erdőben megbújó dunai mellék- és holtágakat. Azért is érdemes lapátolva kirándulni, mert Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejének egyedi növény- és állatvilágát legkönnyebben a vízitúrázók figyelhetik meg.

KÉTNAPOS TÚRA – 34 km – 2015. augusztus 1-2.

A túra résztvevői a Sió csatornáról elindulva járják be a Gemenci erdőben folyó dunai mellékágakat, holtágakat, miközben közelről ismerhetik meg az ártéri erdő méltán híres növény- és állatvilágát.
 A túrázók az éjszakát sátorban, tábori körülmények között töltik el bográcsos vacsorával egybekötve.

EGYNAPOS TÚRA – 17 km – 2015. augusztus 22.

A Gemenci erdőben megbújó vadvilágot különleges módon is fel lehet fedezni. Az országban egyedüliként itt a kenukat az erdei vasút járataival szállítják a Duna mellékágához. A túrázók Pörbölyről a Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központjából indulnak kisvasúttal, majd a Rezéti- Dunán evezve, a Veránka-sziget megkerülésével szakvezető kíséretében ismerhetik meg a Gemenci erdő kincseit. A mellékágban evezve gázló-és ragadozó madarakat, hűsölő nagyvadat és akár hódot is lehet látni.

A résztvevőket szakavatott túravezetők kísérik végig az út során. A kenutúrákat csak megfelelő időjárási viszonyok és vízállás esetén tartják meg a szervezők.

Forrás: Gemenc Zrt.