Vádat emelt a Salgótarjáni Járási Ügyészség tizenegy férfi ellen, mert védett állatot, barna medvét lőttek ki egy tavalyi vadászaton - tájékoztatta Nógrád megye megbízott főügyészhelyettese pénteken az MTI-t.
Sziliné Séber Anita elmondta: az elsőrendű vádlott tavaly májusban, egy salgótarjáni erdőben, vadászaton lőtt rá a barna medvére. Az állat sebzetten elmenekült, aznap négyen sem tudták felkutatni. A férfi ezután több vadászismerősét is értesítette a történtekről, akik a következő napon az utánkeresésben részt is vettek. Végül keresőkutyák segítségével találtak rá másnap a kétéves körüli medvére, amelyet a másodrendű vádlott két lövéssel lelőtt, majd az állat teteme körül fényképezkedtek. Elhatározták, hogy a vadászati hatóságot nem értesítik, az elpusztított medvét nem szolgáltatják be, és a harmadrendű vádlott lakásán megnyúzták.

A főügyészhelyettes közölte: a vádlottak fokozottan védett állatot pusztítottak el jogellenesen, a medve természetvédelmi értéke 250 ezer forint.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség a tizenegy elkövetőt fokozottan védett élő szervezet jogellenes elpusztításával elkövetett természetkárosítás bűntettével, lopás vétségével, egyiküket ezeken felül lőszerrel visszaélés bűntettével vádolja. Nyolc vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztést és a vadászati tevékenységtől eltiltást, a többi vádlottra pénzbüntetés kiszabását indítványozta, valamint kérte a lőszerek és a medve lelövésekor használt lőfegyver elkobzását.

A természetvédelmi hatóság a medvét ténylegesen elpusztító férfira - nem jogerősen - másfélmillió forint természetvédelmi bírságot szabott ki.

Forrás: MTI