Az új vadászati törvény húsz éves ütemterve garancia a hosszú távú tervezésre - mondta a Kúria elnöke szerdán a Somogy megyei Kardosfán, a SEFAG Zrt. által rendezett jogi konferencián.    
Darák Péter a vadászok és szakjogászok részvételével tartott rendezvényen hangsúlyozta: a jognak segítő kezet kell nyújtania a gazdasági célokhoz, de konszenzusteremtő eszközként működhet olyan esetekben, amikor a földtulajdonosok és a vadászok érdekei ütköznek.

Elmondta: a Kúria speciális helyzetben van, mert a törvénytervezethez is tehetnek észrevételt. Jelezte azonban, hogy a törvényben foglaltakat csak annak kihirdetése után fogják értelmezni.
Barkóczi István, a SEFAG Zrt. vezérigazgatója bevezetőjében kiemelte: a parlament előtt fekvő új vadászati törvénytervezet legfontosabb eleme az új vadászterületek kialakítása, ennek értelmezéséhez várnak gyakorlati segítséget a szakértőktől.

Sárhegyi Zoltán ügyvéd szerint a tét óriási, mert a vadászterületek kijelölése húsz évre szól. A jogalkalmazó feladata, hogy olyan egységes rendszert alakítson ki, amelyben felléphetnek a vadászati ágazatban érdekelt jogászok - hangsúlyozta a szakterülettel foglalkozó jogász.

Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek arról beszélt, hogy a tájegységi fővadásznak nem hatósági feladata lenne, hanem az, hogy szakmailag segítse a vadgazdálkodókat, és egy egységes szemlélet mentén a gazdálkodást, eligazítsa őket különböző jogi kérdésekben.

A tervek szerint az új vadászati törvényt a parlament várhatóan még az idén elfogadja. Egyes rendelkezései jövő év januárjában, további passzusai pedig 2017-ben lépnek hatályba.

Forrás: MTI