Az alábbi fotóanyagot és beszámolót Erdődi András olvasónktól kaptuk:


„A Gyulavári Fehér-Körös Vadásztársaság területén vagyok tag. Kaptunk külön engedélyt az idényvégi dámbika selejtezésre, így adatott meg a lehetőség, hogy elejthessek egyet én is.

Többszöri próbálkozás után, végül február 27-én Császár Gábor hivatásos vadász barátom segítségével sikerült elejteni a vadat. Egy nyarasban sikerült rátalálni négy bikára, amelyek feküdtek, ezért nem láttuk az agancsukat. Óvatosan, fától-fáig kúszva, körülbelül hatvan méterre sikerült megközelíteni őket, ahonnan még mindig nem láttuk jól mindegyiket, így tovább ültünk a fa mögött. Húsz perc múlva álltak fel, ekkor mindketten megbizonyosodtunk róla, hogy az egyik egy lőhető bika. Először nagyon elcsodálkoztam a különleges agancsa láttán, de egy mély lélegzet után összeszedtem magam és leadtam a lövést, ami a blatt felső részét érte. A vad tűzberogyott.

A trófeát egy szabvány montírfára nem tudnánk felrakni, mivel az agancs annyira hátrahajlik, hogy elérné a falat, ezért egy fafaragó barátom fog hozzá speciális fát csinálni, amelyen lesz egy „toldás”, ami eltartja majd annyira a faltól, hogy szépen elférjen.”

Forrás: Erdődi András