A 2015-ös szezonban négy vadászunk járt Mozambikban kafferbivalyra és antilopokra vadászni. Az eredményük: 6 bivaly, 2 oribi, 2 vörös duiker, 2 suni, 2 nádi antilop és 2 bozóti antilop.

Véleményük egyöntetűen nagyon jó volt! Egyikük pedig kiváló beszámolót is írt a vadászatról, melynek egy kivonatát alább olvashatják:

„Állunk a fűrészes élű mahanga fűben. Előttem Alex és Taru a fekete tracker. Feszülten merednek előre. A nyomkereső ujja előre mutat. „Nyati!(bivaly!) Grande, grande!"

„Biztos?"- kérdi Alex. A fekete bólogat, és igyekszik eloszlatni a bizonytalanságunkat. Már egy órája követjük a kocsiról messze távol felfedezett dagaboyt, illetve a nyomát, vagy vélt nyomát. Néha térdig, néha derékig merülünk a mocsárba, és kezdünk kételkedni. Aztán Taru a keresztbe tett lőbotra felállva a fűből kiemelkedve megpillantotta előttünk 100 m-re a bivalyt, - úgy fél órája lehetett - azóta lövésre kész fegyverrel, a feketéket hátraküldve küzdjük magunk előre. De semmi eredmény. Megy előttünk. Tekintetünkkel próbáljuk átfúrni a sűrű, embermagas füvet, de reménytelen. A látótávolság úgy 20 m lehet.

A fekete újra bizonygatja, hogy látta: „Grande dagaboy!" Folytatjuk a nyom követését. És tényleg! A nyom tocsogós, sáros sávja egyre frissebbnek tűnik. Mindenki csendben figyel előre, csak a bakancsok cuppogása hallatszik. A nyom lassan, de biztosan kanyarodik, végül majdnem egy teljes kört ír le. Ez mögénk került! Most már nem csak előre, de hátra is figyelünk. Forgatjuk a fejünket rendesen.

Egy újabb mocsaras csatorna sáv felé közeledünk. Ezeket a 30-40 m széles folyókat teljesen benőtte a vízi növényzet. Még bujább, és áthatolhatatlanabb, mint a magas Alex által „cutting grassnak "hívott mahanga. Átkelni csak a bivalyok által kitaposott gázlókon lehet, amelyeknél a zavaros, sár és víz elég mély.

Már-már ismerősként üdvözlöm az átkelőket övező kékeszöld vastag nádat, amelynek gyökerei mint göcsörtös ujjak fogják körbe a bakancsot, és húznak vissza a szutykos vízben. Megállok az átkelés előtt. Erőt gyűjtök. Aztán egy mély sóhajjal lemondóan gázolok be a fekete, zavaros vízbe. Az átkelés utáni légszomj „kellemes" perceit töltöm, mikor egy fekete kéz megszorítja a vállamat! „Ott!" Nézek előre, de semmi! Ekkor már Alex is előre mutat. És tényleg a távcső keresőjében összeáll a kép. Egy finom ív, hegyes csúcsban végződve. A bivaly szarva. Alig húsz méterre! Aztán meglátom a mélysötét szemeket is. Minket néz a komor tekintet. Ez a pillanat örökre bevésődik!

A 375-ös Sauer magától emelkedik a kezemben. A szemeket már a fegyver távcsövén át látom. De csak szemeket és szarvakat. Mást semmit! Hol a test? Hol a nyak? A sűrű zöld tömeg takarja! A képzeletbeli orr tövére húzom a szálkeresztet és elhúzom a ravaszt. A hangos dörrenést követően csak néhány pillanatra elevenedik meg a fű, aztán csend. Alex sürgetően hátraint, és a feketék már hozzák is a lőbotot. Keresztbe tartják, Alex feláll rá, és ők a magasba emelik. Alex hosszan távcsövez egy irányba, én pedig türelmetlenül figyelem az arcát, biztató jeleket keresve. Végül leugrik és felém fordul. Kérdően nézek rá. „ Mit láttál?" „Két bivalyt láttam a lövés pillanatában."- feleli. „És mennyit láttál elrohanni?" Feltartott két ujja nem sok jót ígér!

Na puff! Most mehetünk sebzett bivaly után a kétméteres fűben. Erre vágytam a legkevésbé. És a srácok arcát elnézve ezzel nem vagyok egyedül.

Alex hátraküldi a feketéket. Lövésre kész fegyverrel, egymástól kissé eltávolodva, két oldalról közelítjük meg a rálövés helyét. Alig 20m, de óráknak tűnik amíg közelebb érünk. Ismerős érzés. Újra a fekete kéz szorítja a vállamat, és újra az előre mutató ujj! Semmit sem látok, és Alex sem. Hátrafordulok kérdő tekintettel, és meglepődve látom, hogy a Taru mutatóujja nem előre, hanem lefelé, elénk mutat. És tényleg! 3-4 m-re mintha egy fekete test tűnne ki a fűből. Ott a bivaly! Óvatos araszolás. A bivaly előttünk fekszik. A lélegzetem is eláll látva a széles, vastag pajzsot! Közelítjük, aztán a fegyver csöve az élettelennek tűnő pupillához ér. Semmi reakció. A bivaly halott! Hihetetlen, hogy 3-4 m-re nem láttuk a 700 kilós fekete testet a kefesűrű mahanga fűben!

Nagy az öröm! Mindenki ölel mindenkit, lapogatjuk egymás vállát. Alexszel a bivalynak örülünk, a feketék annak, hogy nem kell követnünk a sebzett állatot. Az örömük még nagyobb, amikor látják, hogy a terepjáró egész a bivalyig be tud jönni. Két napja két-három órás út volt kicipelniük a többszáz kilós hústömeget, és trófeát a mocsárból. Alexék semmit sem hagynak kint a területen, csak a csontokat."

...

„A száraz tények: hat vadásznap, két szép bivaly, egy ritka nagy trófeájú bozóti bak, egy nádibak, egy suni, egy oribi, egy red duiker, és egy baboon. Kitűnő szervezés, hozzáértő vadászok (PH), udvarias személyzet, kényelmes camp.

Le a kalappal vendéglátóink előtt, és le a kalappal a vadászatszervezők előtt, hisz nagyszerű partnert találtak.

Szóval vadásztársak!

Ha kényelmes, nyugodt bivalyvadászatot kerestek, ahol nyolckerekű mocsárjárón szállítanak a bivaly fenekéhez, ha fáradság nélkül szeretnétek elejteni életetek bivalyát, akkor messze kerüljétek el ezt a helyet és ezt a helyi partnert.

Da ha férfias, szép, izgalmas vadászatot kerestek Afrika egyik veszélyes nagyvadjára, ahol a befektetett energia szinte biztos sikert hoz. Ahonnan nem kell csalódottan visszatérni a többhetes szafáriról, ahol a bivaly helyett nem csak néhány kővé száradt, és meghallgatott „bullshit" a jutalma a többnapos gyaloglásnak. Ha nyugodtak akartok lenni, hogy a házigazdák mindent megtesznek a siker érdekében, és igyekeznek a legtöbb élményhez juttatni téged, akkor keressétek Sebastianék területét és a Kunguma camp-et!"

További képek itt!

Forrás: Vadászutak