2016. november 4-én már ötödik alkalommal került megrendezésre trófeaszemle a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Dél-Kiskunsági Erdészet szervezésében Tompán, az erdészet Sáskalaposi Sportpályáján.

Hideg, de napos időben gyülekeztek a meghívottak és érdeklődő vendégek. Megnyitó beszédet mondott Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója, majd Szabó Ferenc, a Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály főosztályvezetője szólt elismeréssel a kiállított trófeákról, és röviden tájékoztatta a jelenlévőket a vadászati törvény módosítását követő aktualitásokról, végül Tóth Attila, a Dél-Kiskunsági Erdészet erdészeti igazgatója értékelte szakmai szempontból az idényt.

A Kelebiai Vadászterület és Mélykúti Vadaskert dámtrófeái (32 db, illetve 5 db) mellett e két terület gímtrófeái (9 db, illetve 1 db) is kiállításra kerültek, valamint közvetlen szomszédainktól, a Balotaszállási Rákóczi Vadásztársaság (7 db) és a Kisszállási Földtulajdonosi Közösség (2 db) trófeáival együtt összesen 56 lapáton, illetve agancson keresztül került bemutatásra a térség eredményes vadgazdálkodása.

A kiállítás mennyiségi és minőségi gerincét a Kelebiai Vadászterületen bérvadászok által terítékre hozott, a szemlét megelőzően trófeabírálatra került 31 dámtrófea adta, melyek átlagos trófeatömege 4,59 kg. Az érmes arány igen magas: 26 arany-, 1 ezüst-, és 1 bronzérmes; az érmes átlagtömeg: 4,80 kg.

Az idei barcogás hozta a vadászterület eddigi legmagasabb pontszámú trófeáját, mely az országos bírálaton 225,56 CIC-pontszámot ért el. További tizenhárom trófea haladta meg a 200 pontot. Az idei megfelelően csapadékos időjárásnak és a szakszerű vadgazdálkodásnak köszönhetően a trófeatömegek is szépen alakultak, 13 darab érte el az 5 kg-ot, de kikerült egy hat kilogrammos trófea is.

Az eredményességnek több összetevője van: a kimagasló genetikai értékű dámállományban rejlő potenciál kiaknázásához a céltudatos vadgazdálkodás (etetés, itatás, létszámgazdálkodás) és a tapasztalt szakszemélyzet alapos és áldozatos munkája egyaránt szükséges és elengedhetetlen.

Forrás: Kefag Zrt.