A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya és az Erdészeti Tudományos Bizottság a Magyar Tudomány ünnepe rendezvénysorozathoz kapcsolódva “Innováció az erdő-, vad- és faanyag-gazdálkodásban” címmel tudományos ülést rendez az MTA Székház Felolvasótermében (1051 Budapest, Széchenyi tér 9. I.) november 17-én, csütörtökön, 10 órás kezdéssel.

A hétvégén véget ért az idei mahócai különvonati szezon.

Látványos fotó-tehervonatozást rendezett az Északerdő Zrt. a Lillafüredi Állami Erdei Vasút lillafüredi fővonalán, szombaton.

Hétfőn átjött egy medve Szlovákiából az Aggteleki Nemzeti Parkba, azóta itt bolyong, többen látták is.

A Magyar Földrajzi Társaság Expedíciós Szakosztálya 2016. november 30-án (szerdán) 18:00 órai kezdéssel tartja az idei év záró rendezvényét, amelyen „Nagymacskák nyomán” címen hallhatnak előadást az érdeklődők.

Főként dámvadból készült ételekkel, folklór- és gyermekprogramokkal várja a közönséget Tamásiban a Trófea Vadgasztronómiai Fesztivál, amelyet június 4-én tizedik alkalommal rendeznek meg a miklósvári parkerdőben.

2016. november 6.-án (vasárnap) 14.00 órától, az Abasár melletti Sár-hegyen a Szent Anna kápolnában tartják az immár hagyományos, negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Szent Hubertus misét.

Már csaknem egy éve, hogy dr. Fazekas Sándor Földművelésügyi Miniszter kihirdette a magyar Arborétumok Napját, melyet minden évben május 28-én, üde zöldbe öltözött parkokban és kertekben ünnepelhetünk.