kerek nadi ozbakSántáné Kormos Éva, Orbán Attila hivatásos vadász kíséretével indult Mezőcsáton, a Hubertusz Vadásztársaság területén őzbakvadászatra.

cserkelt szarvasbikaA Vajdavára FTVK Szúnyogosnak emlegetett területrészén, 2023. január 21-én sikerült terítékre hozni, a fényképen látható bikát, Kovács Adrián Krisztiánnak. Feltehetően ezzel a rudlival találkozott előző nap is, de a szerencse akkor nem szegődött mellé, így másnap visszatért.

sakal szuletesnapraEredményes napokat tudhat maga mögött Kovács Sándor, a Zalaegerszegi Nimród Vadásztársaság tagja. A vadászember kitartása meghozta a gyümölcsét, elmondása szerint nem ritkán még a hajnal is kint éri az erdőn.

vadliba derecskeÉlete első nagy lilikjét hozta terítékre a berettyóújfalui Balázs Tamara, aki barátai meghívására érkezett Derecskére, a Barátság Vadásztársaság területére. Napok óta esett az eső és olyan helyt is megjelentek a vizek, ahol már évtizedek óta nem láttak a helyiek.

sebzett sakalA Nagyecsedi Vadásztársaság, határainkon belül, a legkeletibb vadásztársaságok egyike, ahol a társaságot Tóth Zoltán elnök irányítja, míg a szakmai munkát Szabó Tamás vadászmester vezeti.

aranysakal kispuskaGyóni László, a szabad idejében előszeretettel vadászik vaddisznóra és szőrmés ragadozókra. Az elmúlt években sok minden megváltozott, a vörös róka mellett megjelent egy újabb ragazdozó, az aranysakál.

aranyermes sakalAz Agro Jager News néhány hete arról számolt be, hogy Hermánné Bedics Rita elejtette élete első aranysakálját.

szlovak gimszarvas rekord2023 január 13-án, a Szlovák Vadászkamara, a Szlovák Országos Erdészeti Főigazgatósággal közösen, Besztercebányán rendezte meg a trófeabírálati ülését, amelyen új nemzeti rekordot, új szlovák gímszarvasbika-rekord trófeát jelentettek.