Nyomtatás
Találatok: 1182
A brit kormányfő megismerheti a róka fogta csuka szólását: makacsul ragaszkodik a lazább vadászati szabályokhoz, miközben sikerült a skótokkal is ujjat húznia.


Persze senki sem enged.
Már működik a friss brit kormány, aminek rögtön egy Skóciából érkező nagy válsággal kell szembenéznie. Szerdán szavazott volna a parlament a vadászati szabályok lazításáról, de a Skót Nemzeti Párt (SNP) keresztbe tett nekik. Az új szabályozás csak Angliára és Walesre vonatkozott volna, a skótok pedig azt ígérték, hogy a brit parlamentben nem fognak szavazni Skóciát nem érintő ügyekben. Erre belengették, hogy ebben a voksolásban a nem gombot fogják megragadni - írja a BBC.

David Cameron kormányfő kiakadt, mondván az SNP "teljesen opportunista" a politikájában és kiábrándító, hogy miattuk az egész szavazást el kellett halasztani. Ebben szerepe volt, hogy Cameron Konzervatív Pártja sem egységes a kérdésben. A skót párt vezetője, Nicola Sturgeon állítja, Cameron a saját frakcióját sem képes egyben tartani, ők pedig azért szavaznak dacból a kérdésben, mert zavarja őket, hogy a skótokat másodrendű polgároknak tekinti a parlament.
A kormány emiatt azt tervezi, hogy a csak Angliát és/vagy Walest érintő szavazásoknál csak az ezekből a választókörzetekből bekerült képviselők voksolhatnának. Magán a javaslaton nem akar a Downing Street változtatni. A javaslat márpedig komoly vitákat szült, a napokban több tüntetés is volt Londonban. Az ok, hogy a módosítandó jogszabály kimondaná, lehet a jelenleginél, azaz kettőnél több vadászkopóval is kiugrasztani a rókát a bokorból (Skóciában nincs ilyen számszerű szabályozás). Az állatvédők tehát örülnek a szavazás elhalasztásának.

Mindenesetre a BBC szerint így sincs sok esélyük: az SNP-től függetlenül a munkáspártiak is el fogják utasítani a javaslatot, de sok vadászatellenes tory is működik a brit alsóházban. A népesség márpedig az ő pártjukon áll, hiába szeretné a gazdagok sportját előtérbe tolni Cameron. Egy felmérés szerint négyből három brit nem szeretné, ha a rókavadászat legális lenne.

Forrás: Hír24