Nyomtatás
Találatok: 2007
a vadászatra is kihatott a válságAz évente mintegy 20 milliárd forintra tehető vadászati piac bevétele az idén várhatóan 10-15 százalékkal mérséklődik a válság hatásaként.

A már a múlt évben kevesebb volt a spanyol, idén pedig az olasz vendégvadászok száma, de mérséklődött az osztrákok és a németek érdeklődése is. Az őzbak- és a szarvasvadászat iránt 10-15 százalékkal csökkent az érdeklődés, de a vadhús iránti igény is mérséklődött, ami még lejjebb nyomta az évek óta csökkenő árakat - közölte a zalai vadászati évadnyitó kapcsán Feiszt Ottó, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke.

A magyarországi vadászati bevételnek nagyjából 60 százaléka származik a külföldi vendégvadászoktól, az általuk biztosított 10-12 milliárdos bevétel azonban már a múlt évben megcsappant.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyarországi, valamint az Oroszországból vagy Szlovákiából érkező bérvadászok érdeklődésében nincs jelentős visszaesés, de nehéz megtalálni a fizetőképesvendégkört. Leginkább még a nagyvadat lehet eladni, a kapitális bikákra van igény, apróvadra viszont kevesebben vadásznak.

A vadászkamara elnöke elmondta még: a zalai tapasztalatok alapján a szarvasoknak legalább tíz százalékát orvvadászok terítik le. Tavaly ugyanis a Zalaerdő területén közel 900 darab nagyvad kerültterítékre, és közel 80 esetben tetten érték az orvvadászt, vagy megtalálták az illegálisan kilőtt szarvas maradványait.

Forrás: FN