Nyomtatás
Találatok: 2672
bírság aki lávcfűrésszel sétál az erdőbenHúszezer forintos bírságra számíthat az, aki láncfűrésszel vagy méreten felüli baltával kirándul az erdőbe.

Múlt hét péntektől a saját erdejében sem csinálhat azt az ember, amit akar. Például, ha bejelentés nélkül vágja ki fáját, köbméterenként 20 ezer forint büntetésre számíthat.
A parlament áprilisban fogadta el az erdőtörvényt, mely meghatározza azt is, hogy mikor kell erdőgazdálkodási, illetve erdővédelmi bírságot kiszabni. A bírság mértékének megállapítását viszont a kormányra bízza a törvény, s íme megszületett az említett rendelet. Mindkét bírság alapja az erdővédelmi járulékalap (eja), melyet 100 ezer forintban határoz meg a jogszabály. A bírság konkrét összege a rendeletben leírt szorzószám és az eja, vagyis a 100 ezer forint szorzata. Például aki bejelentés nélkül termeli ki saját erdejében a fát, erdőgazdálkodási bírságul köbméterenként százezerszer 0,2, azaz 20 ezer forintot tartozik fizetni. Aki pedig nem szakszerűen neveli a faállományt, annak a bírsága hektáronként 100-200 ezer forint lehet.

Erdőben való legeltetéskor a károsított terület nagysága és a kár mértéke szerint a bírság 30– 300 ezer forint között lehet. Ne kiránduljunk félkilósnál nagyobb fejszével, mert 10 ezer, ha pedig motorfűrészt viszünk magunkkal, 20 ezer forintos erdővédelmi bírságot fizetünk.

Forrás: Petőfi Népe