Nyomtatás
mikulasvonat eszakerdoMa már tinédzserek azok a gyerekek, akik 15 évvel ezelőtt az első kivilágított Mikulásvonaton érkeztek az ünnepi díszbe öltöztetett Lillafüredre.

Azóta a szervezők által megálmodott Mesebirodalom közel 250.000 látogatónak nyújtott felhőtlen kikapcsolódást és hangulatos családi programot az ádventi időszakban. A 100 fős állandó stáb idén a zsémbes Grincs történetét, a nagy Ho-ho-ho horgász téli kalandját és Aranyhaj esküvőjét dolgozta fel a tőlük megszokott humorral és kedvességgel.

November 22-én indul a Diósgyőri Mikulásvonat 25 napon át tartó rendezvénysorozata, ahol minden jelmez, díszlet, közös tánc és dal azért születik, hogy az érkező családok két és fél órára kiszakadjanak a hétköznapi rutinból, elmerülhessenek a mesék csodálatos világában.

„A 12.000 csomag összekészítése hetekbe kerül, mint ahogy a mesék, díszletek kitalálása is elkezdődik már ősz elején - tudtuk meg Boda Pétertől, a szervező alapítvány elnökétől. - Ebben az évben a forgatókönyvek megírásába, a helyszínek, díszletek és a jelmezek megálmodásába, megtervezésébe, a mesék életre keltésének folyamatába profi szakembereket vontunk be a színház világából, annak érdekében, hogy a hozzánk látogatók a jövőben is maradandó élménnyel gazdagodjanak.”

A Nívó-díjjal elismert rendezvényt karitatív céllal indította az Északerdő Zrt. és a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány, melynek köszönhetően elsőként a lillafüredi kisvasút rendelkezik lifttel ellátott kocsival, hogy meg tudják oldani a kerekes székes utasok szállítását. Ezen felül minden évben 2.000 fogyatékkal élő gyermek és felnőtt ingyenes részvételét biztosítják alapítványi támogatásként.

„Vonzó úticél lettünk ebben az időszakban, egyre többen messziről jönnek, ezért is volt fontos, hogy az online fizetést biztosítani tudjuk. Egy napos kirándulás keretében vesznek részt a Mikulásvonaton, előtte-utána feltérképezik a helyi gasztronómiát, elmennek a Barlangfürdőbe, a Diósgyőri Várba. A lényeg azonban 15 éve nem változik - folytatja mosolyogva az elnök. - A kisvonatról leszálló gyerekek arckifejezése és visszaúton a csokis papírok zörgése.”

A Mikulásvonat jegyek a kiemelt időszakokban, hétvégén és este egy fő részére 2.600,- Ft-ba kerülnek, a mikuláscsomag ára darabonként 900,- Ft. A hétköznapi vonatokon délelőtt 1.900,- Ft-os, délután pedig 2.100,- Ft-os kedvezményes jegyárakkal utazhatnak a magánszemélyek és az óvodai, iskolai csoportok is.



Diósgyőri Mikulásvonat
2018. november 22 - december 16.
A „Diósgyőrért” - Diósgyőri Vár Térségének Fejlesztéséért - Közhasznú Alapítványt 2002. november 25-én olyan magánszemélyek hozták létre, akik maguk is Miskolc-Diósgyőrben élnek, ezért fontos számukra, hogy az alapítvány nevében is megfogalmazott fejlődés valóban megvalósuljon.
Az alapítvány az elmúlt években hűen és eredményesen szolgálta létrejöttének céljait, a Mikulásvonat életre hívásával azonban a megyehatáron is túlmutató, országos érdeklődést kiváltó családi programot kínál a Lillafüredi Állami Erdei Kisvasút üzemeltetőjével, az Északerdő Zrt.-vel együttműködésben.
A Mikulásvonat programján az elmúlt 15 évben mintegy 100 mesehős szórakoztatott közel 250.000 embert: ebből 152.100 gyermek volt az, aki a várva várt csomagon felül a Mesebirodalom élményeivel is gazdagodhatott.

Az Alapítvány és Miskolc város önkormányzati képviselőinek összefogása lehetővé tette 54.607 miskolci óvodás és kisiskolás gyermek ingyenes részvételét. Ezen felül az Alapítvány és az ÉSZAKERDŐ Zrt 13.991 fogyatékkal élő gyermek és felnőtt számára is biztosította a program elérhetőségét.
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. jelentős közjóléti szolgáltatásokat nyújt területén a Mikulás vonaton kívül is. A Lillafüredi Erdei kisvasút mellett a Zemplénben is közlekedik kisvonat, amelyekkel minden időszakban felfedezhetők az erdő csodái. A természetet kedvelők élvezhetik a kirándulóhelyeket, szállásokat. A Diósgyőri Mikulásvonat az egyik legnagyobb attrakció, ami már hagyománnyá vált.

Járat- és jegyinformációk:
A Mikulásvonat® 2018. november 22 - december 16 között minden nap napi 4 alkalommal közlekedik. A vonatok indulási időpontjai: 9:00, 11:35, 14:10, 16:45 órakor.
Minden vonat hat kívül-belül feldíszített, kivilágított, zárt és fűtött kocsival közlekedik, melyek közül négyben 54 ülő- és 6 állóhely található, a két kisebb kocsi 30, illetve 14 ülőhellyel rendelkezik.

A részvételi díj a kiemelt időszakban kortól függetlenül, ülő- és álló helyekre is egységesen bruttó 2.600 Ft/fő, hétköznap délelőtt (9.00, 11.35) bruttó 1.900,- Ft/fő, hétköznap délután (14.10) pedig bruttó 2.100,- Ft/fő. A részvételi díj tartalmazza a krampuszok társaságában történő utazást a feldíszített kisvonaton a Miskolc - Lillafüred - Miskolc útvonalon, valamint az egyórás mesejátékon való részvételt. Gyermekeknek a mikuláscsomag átvételére jogosító jegyet is elővételben kell a jegyirodában megváltani, melynek ára: bruttó 900 Ft/db.

A szervezők a fogyatékkal élő gyermekek részére ingyenes részvételi lehetőséget biztosítanak. Kérésük csak annyi, hogy a felkészült fogadás érdekében mindenki előzetesen jelezze érkezését: a munkatársak minden tájékoztatást megadnak a pontos részletekről, illetve az adminisztratív teendőkről.

Csoportos kedvezmény
Óvodai, iskolai és alapítványi csoportok részére, kizárólag hétköznapokon a 9:00, 11:35 és 14:10 órás időpontokban indulnak kedvezményes vonatok, melyeken lehetőség van a csoportos kedvezmény érvényesítésére. Minden 10. fizető utas után 1 db tiszteletjegy érvényesítése történik, amely a vonaton történő utazásra, illetve a programon való részvételre jogosít (mikuláscsomag átvételére azonban nem).

Csoportos kedvezmény nem igényelhető a hétköznapokon 16.45-kor induló, továbbá a hétvégi vonatok egyikére sem. A nem kedvezményes vonatkora 2018. november 19-től, a még szabad helyek függvényében van lehetőség foglalásokat rögzíteni.
A kedvezményes Mikulásvonat® csoportos jegy ára 1.900 Ft, a nem kedvezményes vonatokra az egyéni jegyárak érvényesek.
20 fő feletti csoportok részére telefonos jegyfoglalási lehetőség biztosított a 20/396-93-49-es telefonszámon. Nagyobb csoportok részére igény szerint különvonat, kisebb létszám esetén pedig külön kocsi igényelhető.
Jegyiroda: Miskolc-Kilián, Dorottya u. 1. sz.
Nyitva tartás rendezvényidőszakban: minden nap 9:00 – 17:00

Figyelem! A Mikulásvonaton csak előre váltott, helyre szóló jeggyel lehet részt venni, a programhoz Lillafüreden csatlakozni nem lehetséges!
További tájékoztatás: Boda Péter telefonszám: 30 555 97 37
Foglalás és bővebb információ: www.mikulasvonat.hu

Forrás: Északerdő Zrt.