12 tanacs vadelutesA Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményt adott ki a vadelütések megelőzése érdekében:

pelocz erdei bakMár a télen találkoztam vele, amikor az agancsa még éppen kinőtt a homlokából, ráismertem vastag nyakára, erős alkatára.

madarinfluenzaMadárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

ozbakHa április, akkor őzbak és mire megérkeznek az első vendégek, a vadgazda már jó ideje latolgatja a bakok agancsában rejlő grammokat. Az őzzel viszonylag egyszerű gazdálkodni, hiszen amellett, hogy jól tartja a területét, néhány év alatt be is érhet a következetes szakmai munka gyümölcse.

farkas hargitaA farkasok száma a prédaállatok számához igazodik, így a létszám ingadozni szokott, viszont nagyon érdekes jelenség vidékünkön – mondhatni egyedülálló –, hogy az ordasok táplálékában jelentős szerepet tölt be a kutya, aminek több oka is van.

ozbakidenyIdén már április 13-án megkezdődik az őzbak vadászati idénye, a vadászatra jogosultakat arról kérdeztük, mikor tervezik az év első bakjait terítékre hozni, illetve miként tekintenek az előttük álló időszakra.

agaraszatAz Országos Agarász Egyesület (OAE) 6. alkalommal rendezte meg az „Évadnyitó agarászat, hagyományőrző vadászati napot és szakmai konferenciát” a Zala vármegyei Mihályfán.

ozbakNéhány nap választ el minket az őzbakidénytől. Készüljünk rá Varga Csaba alábbi írásával, amelyet Wass Albert A titokzatos őzbak című elbeszélése ihletett, annak hatására idéződött fel benne a saját titokzatos őzbakja. Csaba írása pedig sokunkban idéz fel hasonló találkozásokat a nemes vaddal.