Nyomtatás
Találatok: 935
jotekonysagi vadaszat 11Idén novemberben már negyedik éve, hogy a Sárospataki Kossuth Vadásztársaság és az OMVK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területi Szervezete együttműködéseként jótékonysági vadászat jöhetett létre Sárospatakon.

A jótékonykodni kívánó vadászok 25 000 Ft-ot fizettek személyenként a részvételért. Az így befolyt összegből – a szervezési díjak levonását követően –, valamint a kamarai költségvetésben erre elkülönített összeggel együttesen 500 000 Ft-os támogatást adhatnak át következő hetekben a Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központjának támogatására, eszközkészletének bővítésére – mondta Tóth Á. Dénes megyei fővadász.

Fontos, hogy a nem vadászó társadalom már évek óta azt hallhatja erről az eseményről, hogy a vadászok egy jó cél érdekében fognak össze, áldoznak anyagi javakat, hogy ismeretlenül is segítsék azt az évente több ezer gyermeket, akik a kórház segítségére szorulnak – mondta Kriston Nándor, az OMVK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke. Hozzátette, a társadalom sok esetben nem ismeri a vadászok azon tevékenységét, amelyet a vadgazdálkodás érdekében kifejtenek, de az évente több alkalommal is megvalósuló, a társadalom egészének szóló vadászati bemutató programok és a jótékonysági események remélhetőleg többet is megmutatnak a vadásztársadalomról.

Örömmel fogadtuk idén is a felkérést a megyei szervezettől, az elmúlt három alkalommal már bizonyíthattuk, hogy színvonalas és jól szervezet társas vadászatot tudunk biztosítani területünkön – mondta Géczi Ferenc, a Kossuth Vadásztársaság elnöke. Kiemelte, hogy évente mintegy kétezer fácánt nevelnek a telepükön félvad tartásban, területi adottságaik kiválóak a társas vadászathoz, és mivel jó célokat is tudnak támogatni, szívesen biztosítanak teret a jótékonysági vadászathoz.

Forrás: Sárospatak