Nyomtatás
Találatok: 631
facankakasok2Nagy teríté­kű fácánvadászatot rendezett november első szombatján a vásárosnaményi székhelyű Beregi Tisza Vadásztársaság.

A reggeli elfogyasztása és az eligazítás után a gergelyiugornyai, majd a tákosi határban vártak a fácánok repülésére a résztvevők. A vadászaton harmincöt puskás és nyolc hajtó vett részt vadászkutyával. Az ebek most is fontos szerepet játszottak a madarak felzavarásában illetve a lőtt kakasok összeszedésében.

A nap folyamán 117 darab fácánkakast hoztak terítékre a vadászok, akik aztán a vadászház udvarán adták meg a végtisztességet a szárnyasoknak. A balesetmentes vadászat hajtásvezetője Vezse Péter vadászmester volt. A fácánok terítéke mellett a vadászat résztvevői a vadászház udvarán megtekinthették az idén elejtett tizenegy gímbika és három dámbika trófeáját is.

A teríték elkészítése után vacsora mellett elevenítették fel a résztvevők a vadászat legemlékezetesebb pillanatait – mondta Szabó József, a vadásztársaság elnöke.

Forrás: Kelet