Nyomtatás
Találatok: 619
lovaspolgarorokfelegyhaza 768x432Hosszú előkészítő munka és felkészítés után a napokban elindult Kiskunfélegyházán a lovaspolgárőr-szolgálat.

Jelenleg nyolc lovas járőrözik Kiskunfélegyháza külterületén. Minderről sajtótájékoztatón számolt be Dongó József, a félegyházi lovas tagozat vezetője.
A jó cél és a jó közösség egyre több lovast vonz a polgárőrséghez. Dongó József önkormányzati képviselő 2014-ben lépett be a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesületbe. Mint mondta, szeretett volna részese lenni az önkéntes csapatnak, melynek tagjai komoly részt vállalnak a város közbiztonságának megteremtésében. – Nem titkolt szándékom volt az is, hogy megalakítsam a lovas polgárőrséget Félegyházán, hiszen 25 ezer négyzetkilométer külterülettel rendelkezik a város, amit lóháton sokkal könnyebb bejárni, mint autókkal, a lovak olyan területre is eljutnak, ahová gépjárművel képtelenség – mondta el a sajtótájékoztatón Dongó József, akitől azt is megtudtuk, hogy a lovas polgárőrök és lovaik komoly felkészítésen vettek részt, mielőtt szolgálatba álltak volna.

A lovas tagozat megalapítását a félegyházi polgárőrség vezetősége is támogatta és segítette. Ugyanakkor pályázaton is nyertek támogatást eszközbeszerzésre, illetve az egységes megjelenéshez szükséges egyenruhára – nyilatkozta a városatya. Azt is hangsúlyozta, mivel nyolc lovas nem képes a teljes külterületet és a tanyavilágot ellátni, várják további lovasok jelentkezését. Olyan önkénteseket várnak, akik szívesen részt vesznek a bűnmegelőzésben, a megfigyelőszolgálatban, a külterületen élők segítésében, illetve a közrend felügyeletében.

Marczényi Csaba, a Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület vezetője elmondta, hogy 1996-ban megalakult már a lovas polgárőrség Félegyházán, ám akkor anyagi támogatás híján gyorsan meg is szűnt. Most azonban mindent megtesznek annak érdekében, hogy az önkéntes lovasokat támogassák. Örömmel számolt be arról is, hogy hamarosan kutyás polgárőrök is járőröznek majd a városban, sőt az egykori Vasas-sportpályán polgárőrház is épül. Azt is hozzátette, hogy a lovas polgárőrség megalakulásával több energiájuk jut a belterület ellenőrzésére. Az elnök arra a szomorú tényre is felhívta a figyelmet, hogy fogyóban van a jelenleg 72 tagú egyesület és nincs utánpótlás, mert egyre kevesebben vállalják ezt az önkéntes szolgálatot.

Népszerű szolgálati forma
Hazánkban – a tavalyi adatok alapján – az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozatának 1017 lovasa 745 lóval ad megerősített szolgálatot 197 településen országszerte. Létszámuk folyamatosan és dinamikusan növekszik. A lovaspolgárőr-szolgálat elsősorban a külterületek – tanyás részek, üdülőterületek, hétvégi házak, gyümölcsösök, mezőgazdasági területek, állattartó telepek, erdők, természetes vizek, vízügyi létesítmények – vagyonvédelme érdekében kifejtett bűnmegelőzési tevékenység speciális formájaként működik. A lovas polgárőrök leginkább az illegális fakitermelések és mezőgazdasági terménylopások megelőzésében aktívak, emellett nagyban növelik a bejárt területek tulajdonosainak, lakosainak biztonságát és biztonságérzetét, ezáltal javítják a területek népességmegtartó képességét – olvasható az Országos Polgárőr Szövetség honlapján.

Forrás: Baon