Nyomtatás
Találatok: 504
fakanalAz egyenjogúság immár a vadászatokon is megvalósult, hiszen egyre több lány és asszony fog fegyvert, valamint aktívan ki is veszik a részüket a vadgazdálkodásból.

A vadász­engedéllyel rendelkező női vadászok tavaly meg is alakították a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vadászhölgyek Civil Társaságát, amelynek az ügyvivőjét, Szalay Ritát kérdeztük a megalakulásukról és a céljaikról.

Kamarai támogatással

– Korábban már voltak próbálkozások a megye női vadászainak összefogására, de akkoriban még nem vadásztak olyan sokan a gyengébbik nem képviselői közül. Mostanában viszont már egyre többen vagyunk. Hogy melyik hölgy miért is ragad fegyvert – akár munka és hobbi, vagy akár üzleti kapcsolatok építése céljából –, ez most lényegtelen, de néhányan azt éreztük, hogy vagyunk már annyian, hogy létrehozhatunk egy női vadászklubot. Ez az elképzelésünk szerencsésen találkozott az Országos Magyar Vadászkamara megyei szervezetének elképzelésével is, így a támogatásukkal megalakultunk – tájékoztatta lapunkat Szalay Rita.

Érzékenyítő foglalkozások

– Jelenleg hatvanhárom tagja van a megyei vadászhölgyek civil társaságának. Ezek a hölgyek szabad akaratukból lettek a szervezet tagjai, nagyon örülnek annak, hogy megvalósult ez a kezdeményezés. A céljaink között szerepel a civil társadalom felé nyitás is, hiszen szeretnénk bemutatni, hogy a vadászat nem csak a vérről és a puskadörrenésről szól. A terveink között szerepelnek érzékenyítő foglalkozások, amelyekkel a vadgazdálkodást, az erdészeti munkák jelentőségét szeretnénk bemutatni óvodásoknak, iskolásoknak, hiszen ők a felnövekvő generációk tagjai.

Közös lőgyakorlat

Az alakuló ülés után nem sokkal kezdtünk el szervezkedni: 2018 szeptemberében a baktalórántházi vadásznapon debütáltunk, vagyis akkor léptünk ki a nagy nyilvánosság elé. Kiállítottuk saját trófeáinkat, részt vettünk a főzőversenyen és gyermekprogramokat szerveztünk. A téli társas vadászatok előtt közös lőgyakorlatot szerveztünk a kabalási lőtéren a Polgári Lövész Egyesület segítségével és szakmai vezetésével

Segítség a társaságoknak

– Számos olyan téma van, amit tervezünk a női vadászokkal megbeszélni, együtt gyakorolni. Gondolok többek között a vadászkutyák szerepére, az állategészségügyi kérdésekre, a csapdázási módokra. Ezek olyan témák, amelyekkel mi, nők is segíthetjük egy-egy vadásztársaság, vagy éppen a hivatásos vadászok munkáját. Mivel ezekben a hetekben szerte az országban vannak környezetvédelmi napok, most a tagtársaink a lakóhelyükön, illetve a vadásztársaságuk területén a szemétgyűjtésben vesznek részt aktívan a vadászkamara megyei szervezetének támogatásával, ugyanis a zsákokat a kamara biztosítja – tette hozzá Szalay Rita.

Forrás: SZON