Nyomtatás
Találatok: 453
elefantokA brit védelmi minisztérium közleménye szerint egy elefánt ölte meg azt a brit katonát, aki éppen egy orvvadászellenes őrjáraton vett részt Malawiban, számolt be a Guardian.

A 22 éves Mathew Talbotot Vasárnap ölte meg egy elefánt a Liwonde nemzeti parkban, ahol 30 brit katona segíti a helyi erőket az orvvadászok elleni harcban.
Talbotot társai jószívű és eltökélt embernek írták le. "Nagyon büszke volt a munkájára, és tragikus módon pont aközben halt meg, hogy jót cselekedett. – meséli Ed Launders alezredes, Talbot bajtársa. – Hiányozni fog a humora, az önzetlensége, és a megtörhetetlen szelleme."

Penny Mordaunt brit védelmi miniszter is együttérzését fejezte ki, és elmondta, hogy Talbot bátran és profin végezte a munkáját. "Ez egy tragikus emlékeztető arra, hogy milyen veszélyekkel néz szembe a hadseregünk, miközben védeni próbálja ezeket a veszélyeztetett állatokat azoktól, akik a leölésükből próbálnak hasznot húzni."
Richard Wright őrnagy, Talbot szakaszvezetője elmondta, hogy a katona egy védett fajt védve vesztette életét, azért harcolt, hogy a következő generációk is ismerhessék és csodálhassák az elefántokat. Talbotot apja Steven, édesanyja Michelle, lánytestvérei Aimee és Isabel, valamint barátnője Olivia gyászolják.

Forrás: Index