elefantokBotswanában ismét engedélyezték az elefántok vadászatát. Egy szakértői bizottság úgy találta, hogy a természetvédők által 130 ezerre becsültnél jóval több elefánt él a dél-afrikai országban, ami túl sok, ezáltal a megnövekedett állomány egyre több lakosságot érintő konfliktushoz vezet.

A mezőgazdálkodók szerint az elefántok letapossák a termés jórészét, így a földművelésből élők megélhetése mind komolyabb veszélybe kerül.

A kormány egyébiránt kvótához köti a lehetséges elejtéseket, ami azt jelenti, hogy 400-nál kevesebb elefántot lehet terítékre hozni, s azt is szigorú területi korlátozásokhoz kötött módon tehetik meg a puskaforgatók.

A vadászati tilalmat 2014-ben rendelte el Ian Khama akkori elnök, miután az elefántállomány csökkenését tapasztalták az ország északi részén. Utódja, Mokgeweetsi Masisi vetette fel tavaly, hogy újra engedélyezni kellene a szafarikat, melyek a létszámszabályozáson túl jelentős bevételekhez juttatják az országot.

A 2,3 millió lakosú Botswana gazdag vadvilága sok turistát vonz az országba, a turisztikai ágazat (beleértve a vadászturizmust is) biztosítja a második legjelentősebb pénzügyi forrást, a gyémántbányászat után.

Forrás: CNN