Nyomtatás
Találatok: 467
budakesziA környezeti nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet Zambó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára a Pilisi Parkerdő Zrt. Budakeszi Vadasparkjában, ahol ünnepélyes keretek között adták át az új, a Kárpát-medencében őshonos háziállatok bemutatására alkalmas területet.

Az idén 40 éves Budakeszi Vadaspark és a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Pilisi Parkerdő Zrt. közös beruházásaként 2019. május 24-én ünnepélyes keretek között adták át a Budakeszi Vadaspark új bemutatóterületét. A főváros környéki erdőket kezelő erdőgazdaság és a vadaspark közös célja, hogy a fejlesztésnek köszönhetően a látogatók – elsősorban a gyermekek – tapasztalati úton, a játszva tanulás módszerével ismerhessék meg Magyarország háztáji élővilágát.

Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár beszédében elmondta, hogy minél több embernek testközelből meg kell ismerkednie a magyar erdők, a magyar természet értékeivel, fenntartható használatuk lehetőségeivel. Hiszen amit megismerünk, amit megszeretünk, annak a sorsára jobban oda is figyelünk. A célunk nem más, mint a gyerekek, a családok, a gazdálkodók, az egész társadalom bevonása a természeti értékek megőrzésébe. Jó mintát mutat ebben a Pilisi Parkerdő 40 éve alapított Budakeszi Vadasparkja, ahol a 21. századi városi ember eredeti élőhelyén ismerheti meg a Kárpát-medencei erdők élővilágát, és fenntartható kezelésének módszereit.

Az új bemutatóterületen a látogatók az eddiginél jóval nagyobb, több mint 3200 négyzetméteren, és modern, a XXI. századi elvárásoknak megfelelő kifutókban találkozhatnak az őshonos háziállatokkal, (kecskékkel, nyulakkal, rackajuhokkal, szamárral, magyar tarka marhával), de az állatállomány ezen kívül új fajokkal, például kendermagos magyar-, valamint fehér erdélyi kopasznyakú tyúkkal és magyar lúddal is bővül majd. Kialakítottak továbbá egy nagyterületű kecskesimogatót, valamint egy úgynevezett „nyúlvárost” is, ahol a vadasparkba érkező gyermekek és felnőttek főként a magyar óriásnyulakkal ismerkedhetnek majd meg.

A környezeti nevelés hagyománya a Pilisi Parkerdő Zrt.-nél az 1969-es alapításig nyúlik vissza, amikor Dr. Madas László, az erdőgazdaság első igazgatója felismerte, hogy a természettől elszakadt nagyvárosi embernek nemcsak erdei kikapcsolódásra, de útmutatásra, tudásszerzési lehetőségre is szüksége van, amiben a legfontosabb a jövő generáció, a gyermekek részvétele.

Az állami erdőgazdaságok az elmúlt 8 évben országszerte 44 új kilátót, 30 erdei szálláshelyet, 14 látogatóközpontot és 13 erdei iskolát létesítettek, közel 150 létesítményt pedig felújítottak. Mindeközben az ország legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúráját kezelik, amit több ezer tanösvény, pihenőhely, tűzrakóhely, erdei sportpálya és játszótér alkot. Ezzel jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar erdőterület a leglátogatottabb belföldi turisztikai célpontok közé számít, ismeretterjesztő és szemléletformáló tevékenységükkel pedig a természet aktív védelmére, a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodásra buzdítanak.

Forrás: Agrárminisztérium Sajtóiroda