ibrany1A vadászat istennője, Diána és a vadászok védőszentje, Szent Hubertusz közbenjárására az égiek megkegyelmeztek az idei megyei vadásznapnak, ugyanis az elmúlt szombaton az ibrányi városligetben verőfényes napsütés fogadta a résztvevőket.

A vadásznap megnyitóünnepségén először az emlékezés kapta a főszerepet. A résztvevők megemlékeztek azokról a vadásztársakról, akik már nem lehetnek velük. Ezt követően a vendégeket Fazekas Gergely, a vadászkamara megyei titkára mondott köszöntőt, majd Wallendums Péter szakíró, a Vadászlap főszerkesztője adott tájékoztatást az elejtett állatok terítékkészítésének hagyományáról.

– A vad elejtése ünnep is, gyász is. A teríték az állat ravatala, át kell segítenünk a túlvilágra. Ha már elvettük az életét, meg kell adnunk a vadnak a tiszteletet. A teríték készítése tulajdonképen két célt is szolgál. Egyrészt a társas vadászatok során könnyebb számba venni a zsákmányt, másrészt a terítékkel megadjuk a végtisztességet – mondta többek között a szakember, akinek előadását a Nimród vadászkürtegyüttes színesítette, ugyanis a vadászatokon, a terítéknél és a vadászat befejezésekor különböző kürtszignálok csendülnek fel.

Köszöntötte a vendégeket ifj. Plavecz János is, a megyei vadászkamara elnöke. Mint kiemelte, az elmúlt évekhez képest változás történt a szervezetben, a megújulás jegyében új célokat tűztek ki, s a programok szervezésébe új helyszíneket igyekeznek bevonni. Szólt arról is, hogy önmagában a kamara kevés ahhoz, hogy programokat szervezzen, szükség van a megye vadásztársadalmának munkájára is, s megköszönte a lelkes együttműködést mindenkinek.

Dr. Polgári András, a megyei kormányhivatal főigazgatója először is Román István kormánymegbízott és a kormányhivatal közel 2 ezer dolgozója nevében köszöntötte a megyei vadásznap résztvevőit. Mint utalt rá, a megyében 96 vadásztársaság működik, s mindegyik fontos a kormányhivatal és a vadászkamara számára. Mindenki azért dolgozik, hogy a megye híre eljusson mindenhová úgy országon belül, mint a határon túlra.

Az ibrányi önkormányzat nevében Trencsényi Imre polgármester köszöntötte a vendégeket. Kifejezte azt az örömét, hogy a városa adhat otthont ennek a nagyszabású rendezvénynek, és hogy a példaértékű vadgazdálkodást folytató ibrányi Nimród ’96 Vadásztársaság lehet a kamara mellett a másik főszervező. Megemlékezett a decemberben elhunyt Berencsi Béla polgármesterről is, aki a vadásztársaság elnökeként sokat tett a civil szervezetért.
Apróvadak és őzek

A házigazda ibrányi Nimród ’96 Vadásztársaságot dr. Szegedi Tibor elnök mutatta be. Utalt arra, hogy a korábbi üzemtervi ciklushoz képest megduplázódott a vadászterület, napjainkban 11 800 hektáron gyakorolják a vadgazdálkodási jogot.

Bár Ibrány határa elsősorban apróvadas terület, azért jelentős az őzállomány is. Az április 15-én kezdődött idei vadászszezonban hatvan őzbakot hoztak terítékre, s a trófeák 30%-a érmes lett. Mindez azt mutatja, hogy a hivatásos vadászok és a vadásztársaság tagjai jól gazdálkodnak, nagy figyelmet fordítanak az élőhelyfejlesztésre, fontosnak tartják a fácánnevelést.

A vadásznapon kitüntetéseket is átadtak, majd esküt tettek a közelmúltban vadász­engedélyt szerzett ifjú vadászok. Számos bemutatót láthattak az érdeklődők, majd helyi szólisták és művészeti csoportok léptek színpadra.

KITÜNTETÉSEK
Hubertus kereszt: Erdélyi Sándor, Király Attila, Lakatos Sándor, Szabó József, Szilágyi János, Szögyényi Imre, Vincze István. Nimród-érem: Boros András, Budalik Ákos, Deák György, dr. Petis Mihály Péter, Galambos Róbert, Kaulák György, Kecskés Gábor, Somos József, Ványi István.
Magyar Vadászatért Érdemérem: Vinnai Attila Mihály.
Elismerés orvvadászok elfogásáért: Szabó Károly rendőr főtörzszászlós, Mércsa Attila rendőr zászlós, Osváth Dávid rendőr törzsőrmester.

Forrás: SZON