Nyomtatás
Találatok: 459
FeHoVa 11992. június 25. és 28. között, a Budapest Sportcsarnok adott otthont az első Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállításnak.

A magyar vadászok nagyszabású seregszemléjének megvalósítandó alapgondolatával dr. Motorcza Gyula kezdett „házalni”. Számos sikertelen próbálkozás után végül Haris Györgynek, a Vadcoop Vt. tagjának a segítségével indult útjára a FeHoVa sikersztorija, amelynek potenciális erejére sok kiállító csak később döbbent rá. Az úttörő kezdeményezésként szervezett eseményt Palotás János országgyűlési képviselő nyitotta meg.

Az ötletgazda, Motorcza Gyula államtörténész, egyetemi tanár, több könyv szerzője, a Magyar Írószövetség tagja, aki vadászként szinte az egész világot beutazta – összesen 55 országban járt –, s egyebek mellett világrekord pumát, és négy földrészen öt aranyérmes medvét lőtt, a következőképpen emlékszik vissza a kezdetekre:

– A rendszerváltozás után sok külföldi vadászati kiállításon jártam, s egy barátommal egy erdingeni sörözgetés közben eldöntöttük, hogy Budapesten is csinálunk egyet, az autókiállítás mintájára, hiszen abban már volt tapasztalatom. Az elsőt több mint egy évig szerveztük, és még a házamat is el kellett zálogosítani, hogy a próbálkozást siker koronázza. Akkor már presztízskérdés volt a vásár magvalósítása, nem hagyhattam tehát annyiban a dolgot. Eleinte, amikor előrukkoltam az ötlettel, mindenki dőlt a röhögéstől; annyira extrémnek tűnt az elképzelésem. De talán pont ezért olyan komoly külföldi kiállítók is eljöttek, mint mondjuk nyugati terepjárós cégek. A legnehezebb dolgom a Belügyminisztérium illetékeseivel volt, akik csak nagy nehezen engedélyezték a fegyverek ezreinek és lőszerek tízezreinek a bemutatását a Budapest Sportcsarnokban. Végül mégiscsak összejött a dolog, és kitörő sikerrel zárult a rendezvény…

Forrás: Vadászlap