varoserdo2Tábort szervezett gyerekek számára a megyei vadászkamara a Békés Megyei Kormányhivatallal együttműködésben a Vadászat Éve 2019 program keretein belül.

A bentlakásos és ingyenes tábor helyszíne Gyula-Városerdő, a DALERD Zrt. erdészeti erdei iskolája volt. A gyerekek többek közt különféle tanösvénytúrákon, játékos és ismeretátadási programokon vehettek részt.

Puskás Lajos erdőmérnök, a társaság Erdészeti Tájékoztatási Központjának igazgatója elmondta, az erdei iskola elsődleges célja, hogy megismertesse a táborlakókkal a természetes környezet szépségeit, és emellett egyfajta szocializációs szerepet is betöltsön a fiatalok életében.

– A gyerekek egy, a többség számára egészen szokatlan környezetben és formában vannak együtt. Meglepő, de sokszor előfordul, hogy akik az iskolában visszahúzódóak, kevésbé aktívak, azok ilyen körülmények között egészen más szerepet töltenek be. Néha az is előfordul, hogy pillanatok alatt vezéregyéniségekké válnak, mert itt elemükben vannak, jobban érzik magukat, a helyzettől zavarban lévők pedig felemelik őket. A gyerekek ösztönösen ráéreznek, hogy kire érdemes figyelni – részletezte Puskás Lajos.

Hozzátette, a vadászat és vadgazdálkodás mellett az erdészek munkáját is bemutatták a vendégeknek, hiszen a szakmájuk a többség számára alig ismert, titokzatos: rengeteg mese és hiedelem kötődik hozzá. Elmondása szerint az erdészek – több évszázados tevékenységükkel – bebizonyították, hogy egy megfogyatkozó természeti erőforrás, az erdő problémájára is megoldást lehet találni.

– Meg akarjuk mutatni, hogy a bennünket körülvevő környezeti válságok körültekintő gondolkodásmóddal, szerteágazó ismeretekkel, hatalmas empátiával és alázattal, mederben tarthatók. Az örökös riogatás helyett mi a tetteket részesítjük előnyben. Hisszük, hogy az erdők megóvásáért, az erdőfunkciók betöltéséért csakis közösen tehetünk – árulta el Puskás Lajos.

Hrabovszki János, a megyei vadászkamara elnöke hangsúlyozta, a vadászkamara vezetésének eltökélt szándéka, hogy nyissanak a fiatalok irányába, hiszen országosan, de a Békés megyei vadászok háromezer fős tábora is az idősebb korosztályból kerül ki. Elmondása szerint a vadászat éve programsorozat fő célja, hogy a fiatalokkal is megismertessék a vadászatot mint hivatást, szenvedélyt, életérzést. – Eredményes vadgazdálkodás nélkül nem lehet sikeres a megye agráriuma, turizmusa sem. Mindehhez pedig elengedhetetlen a természet ismerete, tisztelete és szeretete – tette hozzá Hrabovszki János.

Zuberecz Tibor megyei fővadász a vadászkamara és a kormányhivatal által szervezett tábor programjairól szólva elmondta, többek közt különféle tanösvény túrákon, játékos programokon és ismeretátadási programokon vehettek részt a gyerekek. Különféle táplálékláncokat ismerhettek meg a fiatalok, de azt is megmutatták nekik, hogy mi a különbség az agancs és szarv közt, vagy, hogy hogyan is működik a madarak tolla. Mindezek mellett volt hajnali vadles, solymászat, íjászat, vadászkutyákkal való ismerkedés, de a különféle vadászati berendezések – például vadetető, sózó – bemutatása is része volt a tábornak.

Páratlan természeti környezet | Gyula-Városerdő egy alföldi viszonylatban szinte páratlan természeti környezetet biztosít: a Körösök volt árterein kialakult tölgy-kőris-szil ligeterdők nagy, egybefüggő erdőségeket alkotnak. A 19. század második felében végzett folyamszabályozások után kialakult másodlagos folyóártéri tájforma Békés megye egyik legszebb táji értéke, ugyanakkor jellegzetes és értékes a vizekhez társuló növény- és állatvilág is. Az erdei iskola munkatársai nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező erdőmérnökök, erdésztechnikusok, valamint pedagógusok. Tudásuk és személyiségük garantálja a programok eredményes megvalósítását. Nem holt ismeretanyagot, hanem olyan tudást kaphatnak a résztevők, amely a természeti folyamatok, összefüggések és az ember velük való kapcsolatának tényleges megértésére épül – mondta el Puskás Lajos.

Forrás: Vadászat.net