bajajatszoter20192019. július 11-én Baja szívében, a Petőfi-szigeten a munkaterület átadásával elindult a Gemenc Játszópark és Sportpálya kivitelezése.

Az új kulturális és közösségi tér fejlesztése 24,35 millió forint összegben az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alap nem visszatérítendő támogatásával és a Magyar Állam társfinanszírozásával a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg. A támogatás nem visszatérítendő.

A Baja Város Önkormányzatának tulajdonában lévő területen, a meglévő játszótér elemeinek felhasználásával alakítja ki a Gemenc Zrt. a város egyik kiemelkedően fontos zöldterületén, a Petőfi-szigeten a Gemenc Játszópark és Sportpálya elnevezésű új kulturális és közösségi teret. Gemenc szimbólumainak, értékeinek, jellegzetességeinek, illetve a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ sajátos motívumainak felhasználásával emeli be a projekt Gemencet Baja szívébe, mint a város környékének egyik legkiemelkedőbb és legtöbbet látogatott természeti látványosságát. A fejlesztés fő célja, hogy az ide látogató gyermekek, fiatalok, családok számára lehetőséget biztosítson aktív szabadidős tevékenységre. Fontos cél az is, hogy az új játszópark a természet megismerésére, szeretetére interaktívan módon, játszva tanítson.

Fercsák Róbert, Baja város polgármestere kiemelt támogatásáról biztosította a projektet, hiszen az idei esztendőre meghirdetett „Fiatalok Éve” kezdeményezés fontos eleme a játszótér modernizálása. A kivitelezés részeként a fejlesztéssel érintett terület délkeleti részén található, lelkes fiatalok által épített, leromlott állagú kerékpárpálya is kibővül, megújul annak érdekében, hogy a sportolásra vágyó fiatalok is lehetőséget kapjanak a testmozgásra.

Forrás: Gemenc Zrt.