Nyomtatás
Találatok: 452
omvk elnoksegi ulesAz Országos Magyar Vadászkamara Elnöksége 2019. augusztus 16-án tartotta soron következő ülését, melyen döntött a Vadgazdálkodási Alap idei pályázati kiírásáról.

Az első napirendi pont az Országos Vadgazdálkodási Alap működési szabályzatának, valamint a 2020/2021. évi pályázati felhívásának elfogadása volt. A működési szabályzat módosításának tavaszi Küldöttközgyűlésen elfogadott Alapszabály módosítás, mely következtében a pályázatok elbírálása, rangsorolása és felülvizsgálata gyorsabban fog megtörténni, ezzel is segítve a pályázatok megvalósítását. Idei évtől a beérkező pályázatok elbírálását és rangsorolását is az országos Vadgazdálkodási és Vadvédelmi Bizottság végzi majd, míg az Elnökség hatáskörébe kerül át az elutasított pályázatok felülvizsgálati kérelmeinek elbírálása.

A napirendi pont másik része a 2020/2021. évi pályázati felhívás elfogadása volt. Idén is, mint mindig, széles körű egyeztetés előzte meg a felhívás összeállítását. Az egyes célterületek esetében a támogatható beruházások köre és a kapcsolódó feltételek is kibővítésre és pontosításra kerültek. Az Elnökség elkötelezett abban, hogy minél több idő álljon rendelkezésre a vadászatra jogosultak számára, így az idei kiírás az előző évekhez mérten a legkorábban fog megjelenni augusztus végén, ezzel október utolsó napjáig 2 hónapos benyújtási időt hagyva a pályázóknak.

A második napirendi pont a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség Parancsnoksága, az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet között megkötendő együttműködési megállapodás elfogadása volt. A megállapodás célja a Magyar Honvédség társadalmi támogatottságának, a katonai pálya ismertségének növelése, népszerűsítése. Ennek keretében az együttműködő partnerek vállalják az egymás céljaiban való hatékony közreműködést, különösen az „Ismerd meg a vadászokat” ifjúságnevelési program, valamint egyes honvédelmi célok tekintetében.

Az Elnökség a továbbiakban döntött vadászkamarai kitüntetések odaítéléséről, emellett arról is, hogy Koncz Gábort – akár csak idén korábban már Bodrogi Gyulát – felkéri a Magyar Vadászok Nagykövetének, elősegítve ezzel is a vadászat társadalmi elfogadottságának növelését.

A döntéshozó grémium elfogadta a 2019. augusztus 1-ig elszámolásra benyújtott kiemelt kamarai célok pénzügyi keretéből megvalósult programok megvalósulási jelentéseit, valamint az egyebek napirendi pontban elfogadta az országos jótékonysági vadászat megszervezésével való közösségvállalást, döntött több Vadászkamara szempontjából releváns jogszabályváltoztatás kezdeményezéséről, valamint elfogadta a plasztik kártyák bevezetésének állásáról szóló tájékoztatást.

Forrás: OMVK