Nyomtatás
Találatok: 33
ferencgalamb2013Az erdők pusztítását nem lehet csupán helyi problémaként kezelni, mert az az egész bolygó jövőjét sodorja veszélybe – figyelmeztetett Ferenc pápa Madagaszkáron szombaton.

Az utolsó erdőket tűzvész, orvvadászat és a korlátozások nélküli fakitermelés fenyegeti. A csempészek és az illegális kereskedelem miatt veszélybe került a bolygó növény- és állatvilágának sokfélesége – jelentette ki a pápa, hangsúlyozva, hogy a probléma megoldásához mindenekelőtt társadalmi igazságosságra van szükség.
A katolikus egyházfő három afrikai országot felölelő apostoli körútja során Mozambikból érkezett Madagaszkárra, ahonnan Mauritiusra utazik tovább.

Andry Rajoelina madagaszkári elnök és helyi kormányzati vezetők előtt elmondott beszédében Ferenc pápa rámutatott a munkahelyteremtés fontosságára azok számára, akiknek jelenleg az ilyen illegális, környezetpusztító tevékenységek jelentik az egyetlen megélhetési forrást.

Aggodalmát fejezte ki a csempészetet megkönnyítő korrupció miatt is. Leszögezte, hogy bár akadnak, akik haszonra tesznek szert az erdőirtások révén, ám az ezzel járó környezeti károk az egész bolygót, minden ember közös otthonát érintik.

A világ negyedik legnagyobb szigete, Madagaszkár, az elmúlt hatvan évben erdeinek mintegy 44 százalékát veszítette el, nagyrészt az illegális rózsafa- és ébenfaexport miatt.

Madagaszkár egyike a világ legszegényebb országainak: az ENSZ adatai szerint a mintegy 26 milliós lakosság több mint 90 százaléka kevesebb mint 2 amerikai dollárból (mintegy 600 forint) él naponta, sok gyerek pedig alultápláltságtól szenved.

A 2018-ban ismét elnökké választott Andry Rajoelina hatalomra lépése óta megnőtt az illegális rózsafa- és ébenfaexport, elsősorban Kína felé. A TRAFFIC környezetvédelmi szervezet szerint 2010 óta legalább 1 millió rózsafát csempésztek ki az országból.

Forrás: MTI
0
0
0
s2smodern
powered by social2s