Nyomtatás
Találatok: 81
vadaszati evadnyito kalo1A teremtő is pártfogásába vette a Szakmár - Ludasszálláson szeptember 7-én, szombaton immár tizenharmadszor Szent Hubertusz misével egybekötött Vadászati Évadnyitót.

Míg a környező településeken esett az eső, a Tóth Kálmán vadász által felújított kis kápolnát és környezetét, egyben egyházi és vadászati búcsúhelyet elkerülték az eső - és viharfelhők. A négy papos szertartást ezúttal dr. Mészáros István c. prépost, a természetvédelem mellett közismerten elkötelezett vadász, az etikai bizottság elnöke vezette. Dr. Bábel Balázs érsek, metropolita, aki tizenkét éven át celebrálta a Szent Hubertusz misét, a Kőrösi Márk, Grodecz Menyhért, Pongrácz István katolikus papok mártírhalálának 400. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen vett részt. A gyakorlatilag a határban, a termőföldek, a természet ölelésébe tartott, lélekemelő eseményre a helyi és a környékbeli vadászok mellett a járás, a megye, az ország vadászkitűnőségei, a nemzetközi Safari Club International (SCI) tagjai is nagy számban érkeztek. A vadászszezon megnyitóján, a mintegy 400 résztvevő előtt dr. Mészáros István kanonok fontos bejelentést tett.

A hagyományoknak megfelelően a Szakmárhoz tatozó volt kis településen, Ludasszálláson, a Tóth Kálmán vadász, nagyvendéglős által felújíttatott kápolnánál, a saját szervezésében szeptember 7-én, szombaton 10 órától tizenharmadszor tartottak Vadászati Évadnyitó szentmisét.

Az esemény szenzációja ezúttal is az erre az alkalomra elejtett szarvasbika „ravatalra” történő behozatala volt. A gyönyörű, szép trófeával rendelkező nemes vadat az ünnepség előtti napokban a Homokmégyi Vadásztársaság területén hozták terítékre. Amint azt Tóth Kálmántól megtudtuk, nem ez volt az egyetlen meglőtt példány az idei, még csak egy hete tartó szezonban, az erdők királyában idén különösen gazdag vadászterületen.

Az ünnepség kezdetét vadászkürt jelezte, majd Szeredy Krisztina énekművész, Nagymagyarország primadonnája a Vadászhimnuszt adta elő, nagy átéléssel.



A himnusz, majd a szentmise közönségre gyakorolt hatásában közrejátszott az is, hogy a ludasszállási kápolna a természet, a termőföldek ölelésében, egy olyan különleges helyen található, ahol egykori parasztemberek emeltek kápolnát, hogy a falutól távol lévő, tucatnyi házból álló szálláson a miséket, ünnepeiket méltó helyen és méltóképpen tudják megtartani, ebben még az időjárás viszontagságai se akadályozzák őket.

A szentmise főcelebránsa, dr. Mészáros István, aki maga is vadász, beszédében elmondta:

„Hagyományosan szeptember első szombatján Szent Hubertusz misét mondunk a főszékesegyházi kórus jelenlévő tagjaival. Viseletbe öltözötten, lobogókkal, ravatalra érkező szarvasbikával.

NEM HISZEM, HOGY A MIÉNKHEZ HASONLÓ RENDEZVÉNYBŐL OLYAN SOK LENNE AZ ORSZÁGBAN.

Köszönettel tartozunk azoknak, akik áldozatot hoznak a mai ünnepi alkalom nívós lebonyolítása érdekében.
Ennek a kicsiny Isten házának a történetét már mindannyian ismerjük. Istenszerető emberek emelték 1887-ben, de az elköltözések után, a gazdátlanság és az idő romba döntötte.
Tóth Kálmán vadász 2007-ben lelkiismerete szavára hallgatva tetette rendbe,

2007. JÚLIUS 22-E ÓTA, AMIKOR IS ÉRSEK ÚR ÚJRASZENTELTE A KÁPOLNÁT, MINDEN ÉVBEN MEGÜLJÜK A SZENTELÉSI ÉVFORDULÓT, ÉS EZT A VADÁSZATI IDÉNY ELEJÉN TESSZÜK.

Mert a kápolna bár mindenkié, elsősorban mégiscsak a vadászok közösségéé, akik Szent Hubertusz oltalmát és pártfogását most különösen is kérik eredményes és szép vadászatok reményében.

Köszönöm, köszönjük Tóth Kálmán vadásznak, hogy idén is szívén viseli a kápolna búcsújának ügyét, ellentétben sokakkal, akik csak szájalni tudnak, vagy kritizálni, de a közösség ügyében egy ujjukat sem mozdítják…

vadaszati evadnyito kalo2

A vadászhagyományok és rítusok által a vadászó emberek az együvé tartozás fontosságát, a természet, különösképpen pedig a vad iránt érzett tiszteletüket, és szeretetüket juttatják kifejezésre.
Ezt az együvé tartozást segíti megélni a Szent Hubertusz mise is. Ezek mind olyan egyetemes értékek, amik vadászó és nem vadászó emberek számára is egyaránt fontosak, vagyis van itt valami közös nevező, ami nem hogy elválaszt, inkább összeköt - konkrétan az élővilághoz ragaszkodó szeretet, végső soron a teremtő Isten előtti hódolat, aki mindezeket létrehívta, és bennünket velük gyönyörködtet.

Egyre szélesebb körben ismert, hogy hazánk 2021-ben Vadászati Világkiállítást rendez, melyre sok nívós programmal készülünk.

EGY ÁLLANDÓ VADÁSZATI KIÁLLÍTÁS LÉTREHOZÁSÁT IS ELŐKÉSZÍTJÜK A HAJÓSI VOLT ÉRSEKI KASTÉLYBAN.

A kiállítás akkor igazán a miénk, ha közadakozásból, együtt hozzuk létre.

TÉMÁJA A BÁCS-KISKUN MEGYEI VADÁSZOK BARANGOLÁSA A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN, AZ ALPOKTÓL A KÁRPÁTOKIG.

Az etikai bizottság elnökeként tisztelettel kérem, hogy segítsék felajánlásaikkal ennek a kiállításnak a létrehozását!” – mondta szentbeszéde egy részében dr. Mészáros István atya.

A szentmise szentáldozással zárult, majd Tóth Kálmán a helyi és a távolabbról érkező vadásztársaságok tagjait egy az országtortával záruló menüsorral látta vendégül a szakmári rendezvényházban, ahol Nyári László és cigányzenekara szórakoztatta a közönséget.

Tóth Kálmán vasárnap portálunk kérésére értékelte a rendezvényt. A nagyvendéglős, vadász kifejtette:

"Aligha van olyan, már csak nevében élő, egyedül kápolnájával az egykori szebb napokat idéző hely ma Magyarországon, mint a Szakmárhoz tartozó Ludasszállás. A dolgos és hitükhöz hű, becsületes parasztemberek szorgalmát, élni akarását, és bölcsességét szimbolizálja a kis kápolna és környéke.A bölcsesség abból is adódik, hogy a környék egyetlen kis magaslatán, dombján emelték a kápolnát. Így míg az építtetők saját házai mára már az enyészeté, a kis Isten háza remélhetőleg még évszázadok múltán is emlékeztet majd rájuk és leszármazottaikra. Tisztelet és köszönet illeti őket és mindazokat, akik fontosnak tartották, hogy a vadászat, a vadászok előtt tisztelegve idén is kilátogassanak a Szakmárral és Alsóerekkel határos, immár a vadászok kultikus helyévé vált kápolnához. Örömre szolgál, hogy Isten áldásától kísérve ezt az eseményt idén is megrendezhettem”

Forrás: Kalo Hírek
0
0
0
s2smodern
powered by social2s