Falopás – Gyilkosságok kísérik az illegális erdőkitermelést Romániában Három erdészt is megöltek Romániában munkavégzés közben az elmúlt két hónap folyamán. Bár a tragikus esetek miatt a jelenség egy ideje a nemzetközi közvélemény ingerküszöbét is elérte, az ágazat hivatalos szereplői szerint a politikai akarat hiánya változatlanul életben tartja az illegális fabizniszt.
Egy máramarosi völgyben, Rogoz és Oláhlápos települések között, Kohóvölgy erdészeti területén október 16-án holtan találták a 37 éves Liviu Pop erdészt. A Romsilva Országos Erdészeti Igazgatóság közleménye szerint valószínűleg fatolvajok ölték meg. Az ismeretlen elkövetők megverték, majd saját fegyverével mellbe lőtték a háromgyermekes férfit, aki törvénytelen fakivágást próbált megakadályozni. Előtte, október 5-én a moldvai Vaslui megyei Murgeni melletti erdőben a 47 éves Aurel Stangaciut szolgálatteljesítés közben halálra csípték a darazsak. Az erdész vélhetően fatolvajokat ért tetten, akik leütötték, majd az eszméletét vesztett áldozatot megtámadták a darazsak. Szeptember közepén ugyancsak Moldvában Iaşi megye egyik erdészeti körzetének alkalmazottját, Raducu Gorcioaiát ölte meg három, illegális fakivágás közben meglepett személy.
A tragikus esetek nyomán közvélemény elé tárt adatok szerint 2014 és 2018 között 168 hasonló esetet regisztráltak, idén eddig 13 erdészre támadtak munkája végzése közben. Hatuknak az életébe került a szakmai lelkiismeretesség – vagy a balszerencse: rosszkor voltak rossz helyen.
Ijesztő számsorok
Európa teljes erdőállományának mindössze 0,7 százaléka számít ma már őserdőnek, azaz nagy kiterjedésű, rendszeres emberi tevékenységektől mentes, régóta létező erdőnek. A mérsékelt égövű uniós tagállamok közül Romániában vannak a legnagyobb méretű őserdők. Ezek alapvetően bükkösök, de az érintetlen fenyvesek utolsó kétharmada is itt zöldell. Egyre nagyobb hányaduk azonban csak papíron, ugyanis régen kivágták már őket.
Szakemberek, környezetvédők ijesztő statisztikákat sorakoztatnak fel: óránként két-három hektárnyi erdő tűnik el, az elmúlt húsz év során legalább 400 ezer hektárnyit nyelt el a faüzlet mohósága. A romániai rendszerváltás óta 270 millió köbméter fát vágtak ki illegálisan, ez nagyjából évi kilencmillió köbméteres átlagnak felel meg – csak az összehasonlítás kedvéért: a KSH adatai szerint Magyarországon 2018-ban 7,7 millió köbméter fát termeltek ki. A román gazdaságot ért kár megközelíti a hatmilliárd eurót.
A folyamat természetesen nem ma kezdődött. A XIX. század elején a jelenlegi Románia területének 55-60 százaléka volt még erdő – további száz éven át ennek jelentős része Magyarországot jelentette –, 2009-re ez az arány 27 százalékra csökkent. A legkegyetlenebb erdőtlenítés a Nyugati Alföldön ment végbe: a Temesvártól Nagyváradig terjedő, a mai magyar–román határ mentén húzódó terület mindössze 3,2 százaléka maradt erdő. A trend az ország többi részén is a minél nagyobb termőterületek kinyerését célozta, ennek esett áldozatul a Kolozsvártól keletre-északkeletre húzódó Mezőség is, ahol ma alig 6,5 százalék az erdős felület.
Készenléti költségvetés
Bár az utóbbi idők megrázó eseményei a keleti szomszéd más vidékein zajlottak, az erdőkérdés valahogy székely–magyar problémaként fészkelte be magát a romániai közbeszédbe. Nem mellékesen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség néhai erős embere, a székelyudvarhelyi Verestóy Attila személye okán, akit a történelmi metafora – Attila, Isten ostora – mintájára Isten láncfűrészeként démonizált a román sajtó. Mi tagadás, nem teljesen alaptalanul. Az idézett „rang” ugyanis meglehetős pontossággal jelzi a 2018 januárjában elhunyt szenátor legismertebb dimenzióját: ő volt a székelyföldi fakitermelés királya. Erdészeti források szerint a Gyergyói-medencében véghezvitt pusztítás elsősorban az ő nevéhez fűződik.
A történet innen általános és – kényszerű okokból – névtelen jelleget ölt. A falopások és áldozataik kérdéséről ugyanis alig mer valaki névvel nyilatkozni. Még azok is óvatosak, akik időközben kiléptek az erdészet kötelekéből: azt mondják, a famaffia csápjai a civil életben is képesek utolérni és megfojtani a „bőbeszédűeket”. Az összefonódások ugyanis az erdészeti hivatalok legkiszolgáltatottabb alkalmazottaitól a fakitermelőkön át a politikum legfelső szintjéig, a törvényalkotó és a törvények betartását felügyelő fórumokig terjednek.
A különböző szintek egymástól elválaszthatatlanul működnek. A hivatalos erdőkitermelési menetrend keretében például a meghirdetett versenykiírásokon elvileg csak olyan kitermelő cégek jelentkezését regisztrálhatják, amelyeknek nincs korábbi tevékenységekből származó adósságuk – az adó- és illetéktípusú hátralékokról nem is beszélve. Mégis sűrűn előfordul, hogy rossz hírű cégek jutnak kitermelési joghoz, s ezek az első két-három kitermelt mennyiség ellenértékének kiegyenlítése után már előlegbe igénylik az újabb vágtér kijelölését. A körzeti erdésztechnikus ilyenkor két dolgot tehet: főnöke álláspontját, illetve beleegyezését kéri, vagy saját hatáskörben megtagadja a „hitelezést”. A kitermelő cégek többsége legtöbbször bármelyik változatban kész folytatni a kitermelést, elutasítás esetén többnyire arra hivatkozva, hogy az előző körökben engedélyezett famennyiség volumenét a kitermelő cég kárára tévesen mérte fel az erdész. S ha az újramérés esetén számottevő eltérés mutatkozik, jaj az erdésznek. De ha jól mért, akkor sincs vége a történetnek, a feljelentés nyomán hivatalból elindított eljárást mindenképpen végig kell vinni, ami akkor sem stresszmentes, ha amúgy minden az erdész mellett tanúskodik.
Nehezen eldönthető kérdés, hogy a Romsilva költségvetésében amúgy milyen célzattal szerepel bizonyos, a felmérési hibákból adódó károk ellentételezésére elkülönített összeg: az erdész kolléga iránti empátiából vagy a korrupcióból származó lyukak betömésére?
Ötletgyárak
Nem meglepő, hogy az illegális fakitermelés, illetve a falopás csábítása serkentőleg hatott a kreativitásra. Az egyik első, mondhatni, a fakitermelés átláthatatlanságát megteremtő intézményes intézkedésnek azt tartják, hogy a harminc évvel ezelőtti rendszerváltást követő első években felszámolták a rönkszállító hegyi vasutak és siklók többségét. Amit ugyanis a hegy tetején felraktak, annak a szerelvénnyel le is kellett érnie a végállomásra, a rakomány útja nyomon követhető volt. A kötött pályás szállító útvonalak megszüntetése nyomán a teherautós szállítás már sokkal több lehetőséget kínált, a járművek annyiszor fordultak, ahányszor gazdáik indokoltnak tartották. Ma is bevett szokás több fuvar lebonyolítása egyetlen szállítólevéllel, amíg az első ellenőrzés nyomán rá nem kerül a bárcára a zároló pecsét. Jószerint csak azok az erdők úszták meg a fosztogatást, amelyek autóval nem vagy csak nagyon körülményesen közelíthetők meg.
A kitermelés területén is beindult az ötletgyár. Így például a főutak menti erdőket rendszerint nem bántják, néhány száz méterrel beljebb azonban a több ezer hektárra kiterjedő tarvágás sem ritka. A széldöntés is kitűnő paravánt jelent. Erdészeti berkekből származó beszélgetőtársaink szerint – szinte szabványszerűen – legalább harminc-negyven százalékkal nagyobb erdőrész tűnik el ilyenkor, mint amennyi valóban széldöntés áldozatául esett. A vágás a ténylegesen károsult parcella környékén kezdődik, az itt levágott mennyiség hamarabb eltűnik a terepről, mint a természeti jelenségek által letarolt faanyag. A sokszor első osztályúnak számító faanyag kitermelésének szükségessége mellett azzal is érvelnek, hogy a fatörzs tetejét törte le a vihar, ami végzetes károsodáshoz, kiszáradáshoz vezet. A széldöntött csonkok pedig esetenként a helyszínen rohadnak el, mert a kutyának sem kell a már csak bedarálásra alkalmas faanyag.
Favágóhíd
Legalábbis ez volt a helyzet a Holzindustrie Schweighofer Kft. megjelenéséig. Az osztrák Gerald Schweighofer famágnás tulajdonában levő három fűrészüzem – a Fehér megyei Szászsebesen, a bukovinai Radócon, illetve a háromszéki Rétyen – ugyanis mindenevő, a rétyi gyár „éhsége” például egészen elképesztő: a napi 7000 köbméteres kapacitás gyakorlatilag a teljes székelyföldi fakitermelést képes felemészteni. A faüzlet nagypályás játékosának feldolgozóüzemeiben egész erdők tűnnek el, erről rejtett kamerás felvétel is tanúskodik, miszerint a cég prémiumot fizet a beszállítóknak a pluszban érkező, akár bizonytalan eredetű faanyagért is.
A szervezett bűnözés elleni ügyészség 2015 óta követi kiemelt figyelemmel a Schweighofer tevékenységét, a cég pedig természetesen teljes együttműködést ígér a hatóságoknak. Közben meg csendben, de gyorsan eladták a tulajdonukban lévő erdőket, hogy szabaduljanak az illegális kitermelés vádjától. Idén június és szeptember között a román rendőrség 111 vagonnyi frissen vágott, de kétes eredetpapírokkal rendelkező fát kobozott el, amelynek jelentős része a rétyi „favágóhídra” tartott.
Az osztrák cég egyedi trükköt is bevetett, derült ki a segesvári származású Hans Hedrich civil aktivista kutatásai nyomán. A Schweighofer 2003 óta a lézeres, legkisebb középátmérő-mérés elvén működő elektronikus rönkmérést alkalmazza, amely bizonyítottan több mint tíz százalékkal kisebb térfogatot mér, mint a többi hagyományos, Romániában és külföldön használt legális mérőműszer. Ennek nyomán a vállalat 130 millió eurót meghaladó összeggel károsította meg a román államot és saját beszállítóit. Romániában ezt az eljárást soha nem regisztrálták, nem hitelesítették, a hatóságok sokáig mégsem tulajdonítottak különösebb fontosságot neki, a Holzindustrie csoport cégei (Holz-industrie Schweighofer, Cascade Empire, Bioelectrica) pedig ma is működnek.
Gumilövedékkel a bűnözők ellen
A folyamatos fenyegetés, illetve fenyegetettség nyomán az utóbbi években egyre erősödnek az erdészek felfegyverzését szorgalmazó hangok. A jelenlegi hatezres állománynak mindössze a fele rendelkezik fegyverrel, jellemzően nekik is csak gázpisztoly vagy gumilövedékes puska áll a rendelkezésükre. Ilyen felszereléssel pedig esélytelenek a szervezett bűnözői csoportok elleni folyamatos harcban.
A legutóbbi események után a három legjelentősebb hírtelevízió is nekiesett a hatóságoknak, az erdészeket tömörítő Silva Szakszervezet pedig azonnali törvényi szigorítást követel a parlamenttől. Legsürgősebbnek azt tartják, hogy a csendőrség végre támogassa az erdészeket, ha kell, fegyveres egységekkel kísérjék őket. Ellenkező esetben örökre elveszítik a harcot a famaffia ellen, amely sokkal erősebb, befolyásosabb, mint korábban bármikor. Még akkor is, ha a hivatalos álláspont szerint Romániában nem beszélhetünk klasszikus szervezettségű, országosan szervezett-irányított famaffiáról. Az azonban nem vitatott, hogy megyei, térségi érdekcsoportok szoros összefonódásban működnek a számukra létfontosságú hivatalokkal. A csoportok felépítését és olajozott működését a hibás reprivatizációs törvények, a túlburjánozó szabályozás felkínálta kiskapuk garantálják.
Talán erre vezethető vissza, hogy bár Liviu Pop halála után mindenki nyíltan a famaffia felelősségéről beszélt, az ügyészség cáfolja ezt a hipotézist. A máramarosi bíróság mellett működő testület legutóbbi közleménye szerint csak az nyert egyértelmű bizonyosságot, hogy a helyszínen az erdész és a két fatolvaj tartózkodott, de arra nincs elég bizonyíték, hogy az utóbbiak követték el a gyilkosságot. Az elégedetlenség egyelőre nem túl nagy létszámú, de a kommunikációs csatornák által az ügy érdekében dimenzionált tüntetések formájában öltött testet. A közhangulatból ítélve lesz ebből százezres nagyságrendű tiltakozáshullám is.
Forrás: Magyar Nemzet
